2007. szeptember 7. 17:30, Péntek
Az év végétől immár a magyar lakosság fele számára elérhető a T-Mobile szélessávú, nagy sebességű mobil internet szolgáltatása - jelentette be pénteken Egerben a cég vezetője.
Ez azt jelenti, hogy 88 településen 3,6 megabit/másodperc (Mbps) letöltési sebességet kínál ügyfeleinek a társaság, Budapest egy részén pedig már rendelkezésre áll a 7,2 Mbps letöltési-sebességű szolgáltatás is - közölte Winkler János.
Ez a letöltési sebesség versenyképes a vonalas szolgáltatók által nyújtott színvonallal, akár az anyacég a T-Com által kínált vonalas szolgáltatással is - tette hozzá.
A cégvezető elmondta, hogy Magyarországon 102 százalékon telített a mobil piac. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek van mobiltelefonja, sőt sokan két vagy több SIM kártyával is rendelkeznek.
Ebben a helyzetben a jövőben a T-Mobile üzletpolitikájának központjában a mobil internet szolgáltatás fejlesztése áll. Már most számos akciót hirdettek a technológia terjesztése érdekében.
A többi között, ennek is köszönhető, hogy 2007 első felében 56 százalékkal nőtt a T-Mobile mobilinternetes csomagokra előfizetők száma.
A cég 2006-os 280 milliárd forintnyi magyarországi árbevételének 15 százaléka származott mobil internet szolgáltatásból.
A cégvezető felhívta a figyelmet arra, hogy Dél-Koreában például ez az arány már 25 százalékos, vagyis Magyarországon is dinamikus bővülésre számítanak.
Ugyanakkor a nagy sebességű mobil adatátvitel terjedésének legfőbb akadálya, hogy még kevés gyártó kínál olyan készülékeket, amelyek képesek ilyen sebességű letöltés közvetítésére - hangsúlyozta Winkler János.
Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: az a törekvésük, hogy a beszéd roaming díjak csökkenésével párhuzamosan, jelentősen csökkenjenek a mobil-internetes roaming díjak is.
A díjcsökkentés első ütemben a T-Mobile nemzetközi hálózatán belül valósítható meg, mert a roaming tarifák ügye hosszú egyeztetést igényel a külföldi partnerekkel - mondta Winkler János.