Lebutították az Empire Earth 3-at

Lebutították az Empire Earth 3-at

2007. szeptember 10. 19:07, Hétfő
Az első részt még a Stainless Steel Studios készítette el, ám a nemsokára érkező Empire Earth 3-ért már a Mad Doc fejlesztői a felelősek.

A világtörténelmet számos korszakban feldolgozó stratégiai játék mindigis nagy kedvence volt a taktikai csatározások kedvelőinek. A kőhajítótól a szuperszonikus sebességgel száguldó, lézerfegyverrel felszerelt robotig mindent megtalálhattunk a sorozat történelmében. Az Earth Empire 3 mérföldkő lehet a cím életében, hiszen a Mad Doc-nál úgy döntöttek, hogy szakítanak a kőkemény vonallal, és a "gyengébb" stratégák számára is fogyaszthatóvá teszik a játékot. Ennek következtében a már megszokott tizennégy nemzet helyett mindössze három regionális hatalmat találunk a harmadik részben, melyek minden tulajdonságban különböznek egymástól.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Összesen mintegy 200-as repertoárból alakíthatjuk ki csapatunkat, amelyekkel hatvan pályán átverekedve magunkat igázhatjuk le a világot. Az Empire Earth 3 az utolsó információink szerint még idén megérkezik a boltok polcaira.

Empire Earth 3

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások