IT-vezetők a leggazdagabb 400 között

IT-vezetők a leggazdagabb 400 között

2007. szeptember 23. 12:21, Vasárnap
A Forbes magazin legújabb éves rangsorában minden eddiginél több IT-vezetőt találunk. Az élen ezúttal is Bill Gates végzett, ennél azonban jóval érdekesebb a többi nagyvállalat és feltörekvő cég vezetőinek helyzete.

A kiemelt figyelem természetesen a rangsor első tíz helyezettjére irányul, akik között számos ágazati elnököt és igazgatót sorolhatunk fel. Megtalálható itt Gates mellett az Oracle és a Dell első embere, míg a Microsoft két másik jól ismert személyisége, Paul Allen és Steve Ballmer némileg visszaesett.

Ami a pontos helyezéseket illeti, Larry Ellison az Oracle részéről a negyedik lett 26 milliárd dolláros vagyonnal, míg Michael Dell a nyolcadik összesen 17,2 milliárddal. A redmondi szoftvercégtől Paul Allen egykori társalapító éppen hogy lemaradt az első tízről és a tizenegyedik helyen zárt 16,8 milliárddal, míg Steve Ballmer vezérigazgató egy helyet rontott és a 16. lett 15,2 milliárddal. Mindennél jóval nagyobb érdeklődést váltott ki a Google-páros előkelő helye, hiszen Szergej Brin és Larry Page egyaránt 18,5 milliárddal az 5. helyet szerezték meg, ami nem kis eredmény a lassan óriássá emelkedő keresőcég alapítóitól.

Az internetes cégek további előretörését jelzi még Pierre Omidyar, az eBay alapítójának és elnökének helyezése, aki a 32. lett 8,9 milliárd dollárral. Nem szégyenkezhet az Amazon.com alapítója, Jeff Bezos sem, aki a lista szerint 8,7 milliárd dollárt kóstál, holtversenyben a SAS Institute vezérével, James Goodnight-tal. Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója az alapítóknál jóval szerényebb magánvagyonnal rendelkezik, ám 6,5 milliárd dollárja a 48. helyre volt elegendő.

A Google-páros eredménye még egy szempontból lenyűgöző, hiszen 34 évükkel ők számítanak a második legfiatalabbnak a listán. Még egy bizonyítéka annak, hogy az informatikában az új generáció is egyre nagyobb hangsúllyal van jelen.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások