Törökország felújítja kormányzati IT-infrastruktúráját

Törökország felújítja kormányzati IT-infrastruktúráját

2007. szeptember 25. 11:44, Kedd
A Siemens IT-szolgáltató ágazata modernizálja Törökország-szerte a több mint 1000 adóhivatal meglévő IT-infrastruktúráját és összeköti azt egy egységes IT-rendszerrel.

A kormányzat célja ezzel, hogy javítsa az együttműködést az adóhivatalok, kormányszervek és bankok között, optimálja és gyorsítsa a polgároknak nyújtott szolgáltatásokat, valamint lehetővé tegye az adóbefizetések pontosabb felügyeletét. A 73 millió euró értékű szerződés a legnagyobb, amit eddig Törökországban a közszolgálatban IT-re kötöttek.

A Siemens már 1998-ban és 2004-ben is kapott és teljesített pénzügyminisztériumi megbízást, és ezzel megvetette a mai IT-rendszer alapját. Ezt bővíti most egy web-alapú megoldással. Ennek révén az adózással kapcsolatban minden adóhivatal között adatcserét, a kormányzati intézményekkel és a bankokkal kapcsolatot lehet majd létesíteni, és minden információt egy központi helyen összevezetni. A Siemens ere a célra egy központi adatraktárt (data warehouse) hoz létre. Ezen kívül három számítóközpontból álló "disaster recovery" rendszert is telepít, amely garantálja a megoldás biztonságos üzemét; felújítja a meglévő hardvert és szoftvert, kibővíti a meglévő intranetet, tökéletesíti a biztonsági és revíziós szabványokat és felgyorsítja az információ-áramlást a hivatal felső vezetése számára. Az új rendszer használatára több mint 18 000 munkatársat is kiképez.

Ha két év múlva a komplett rendszer kész lesz, az az adófizetők hasznát is szolgálja majd, hiszen minden adóügyüket a helytől függetlenül bármely adóhivatalban intézni tudják, sőt az interneten keresztül is. Az adóügyintézés pedig felgyorsul, mivel az adóhivatali személyzetnek direkthozzáférése lesz minden szükséges információhoz, törvényhez és jogszabályhoz, ill. eljáráshoz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások