Két éven belül kihalnak a digitális másolásvédelmek

Két éven belül kihalnak a digitális másolásvédelmek

2007. október 15. 17:02, Hétfő
A DRM technikák végét jósolta Karlheinz Brandenburg, az MP3 atyjaként számon tartott szakember egy koblenzi konferencián.

Az MP3 kifejlesztésében közreműködő mérnök "Az adattömörítéstől a virtuális javakig - a digitális zene használatának technikai perspektívái" címmel tartott előadást a Koblenzben megrendezett Virtual Goods Konferencián. A szakember emlékeztetett arra, hogy a zeneipar már eddig is számos olyan projekttel próbálkozott, mint például a Secure Digital Music Initiatitve (SDMI), amelyek célja egy megbízható digitális másolásvédelmi rendszer létrehozása volt, azonban ezek a tervek mindig kudarcba fulladtak. Ennek oka Brandenburg szerint az volt, hogy ezek a DRM-ek a három legfontosabb követelménynek nem feleltek meg: nem voltak egyszerűen használhatóak, nem működtek minden készüléken és nem voltak alkalmazhatók más megoldásokkal együtt.

"Már 2000-ben megjósoltam az SDMI mellett lobbizóknak, hogy ha így folytatják tovább, az MP3 népszerűbb lesz, de a szavaim süket fülekre találtak. A másolásvédelmek nem terjedhetnek el, ha a felhasználók utálják őket. Ugyanez a helyzet még ma is, pedig még csak most léptünk be a digitális korszakba, amikor már nem 35, hanem 3000 csatorna közül válogathatnak az emberek és amikor már elektronikus programkalauzok segítik eldönteni, hogy mit nézzenek. Az internet jóvoltából fontossabbá vált és napjainkban már meg is valósítható a személyes igények kielégítése."

"Hasonló a helyzet a zenében is. Teljesen megszokott dolog, hogy valaki egy gigabájtnyi zeneszámot cipel magával az MP3-lejátszóján vagy más készüléken. A jövőben akár minden meghallgatott zenei CD-t automatikusan rippelni fognak a programok. A dalok közötti keresésben az olyan megoldások segíthetik majd a felhasználókat, mint a Query by Humming, ahol elég lesz csak eldúdolnunk az általunk keresett zeneszám dallamát egy mikrofonba és a program azonnal kikeresi azt a gyűjteményünkből. De lesznek olyan alkalmazások is, amelyeknek az aktuális hangulatunknak megfelelő zenéket állíthatunk össze" - hangsúlyozta Karlheinz Brandenburg.

"Még messze vagyunk a zene tökéletes megértésétől, amikor métaadatok segítségével elemezhetők lesznek egyetlen dal taktusai, dallamai és ezek, valamint a ritmusok alapján állítja majd össze egy szoftver a nekünk tetsző zeneszámokat. De nem feledkezhetünk meg a például a Pandoránál alkalmazott kollektív szűrésről sem, ahol a látogatók megadhatják, hogy mely dalok tetszenek nekik a legjobban."

"A digitális másolásvédelmeknek csak akkor van jövőjük, ha lehetővé teszik a zenék szabad másolását más lemezekre és más készülékekre. Éppen ezért figyelem érdeklődve az Apple, az Amazon és más kiadók ajánlatait. Azonban a digitális másolásvédelem mellett érvelőknek tudniuk kell, hogy amennyiben nem valósulnak meg az általuk hangoztatott dolgok, vagyis hogy csökkenni fog a DRM-mentes zenét kínáló kiadók bevétele, akkor komoly gondot fog okozni számukra az álláspontjuk fenntartása."

"Mindez nem jelenti azt, hogy a digitális másolásvédelmek egyik napról a másikra eltűnnének. A mobil előfizetők például megszokták, hogy az ő világuk egy zárt rendszer, ráadásul hajlandóak akár magasabb árat fizetni a tartalmakért. Persze ez is csak addig fog működni, amíg a felhasználók nem akarják majd a videókat, zeneszámokat más eszközökre átjátszani" - zárta szavait Karlheinz Brandenburg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások