Egymást húzzák az Apple termékei

Egymást húzzák az Apple termékei

2007. október 23. 23:59, Kedd
Az Apple nettó nyeresége 67 százalékkal nőtt a társaság szeptember 29-én végződött negyedik üzleti negyedévében.

Az árbevétel 29 százalékkal emelkedett. A június végén bemutatott iPhone mindentudó mobileszközből 1,12 millió darabot adtak el szeptember végéig - a cégvezetés egymilliót ígért a premier idején -, és az újdonság felkeltette a vevők érdeklődését az Apple Macintosh számítógépei iránt is, amelyek értékesítése 34 százalékkal, 2,2 millió darabra ugrott. Ebben szerepe volt az iskolakezdésnek is, amikor hagyományosan sok iMac és iBook fogy.

A vállalat iPod mobil zenelejátszójából 17 százalékkal kelt el több, ám a 10,2 milliós értékesítés még így is elmarad a várakozásoktól. Az iPhone értékesítésének további lendületet adhat, hogy egymás után jelenik meg az európai országok elektronikai boltjaiban, továbbá, hogy új szoftvereket kínálnak hozzá, amelyek sokoldalúbbá teszik a felhasználását. Az iPod iránti érdeklődést pedig az tarthatja fenn, hogy a készülék néhány új változatát az elmúlt hetekben, a karácsonyi szezonra számítva dobták piacra.

A várakozásoknál jobb eredmények nyomán 7 százalékkal nőtt a társaság részvényeinek árfolyama. 2007 elejétől mostanáig több mint kétszeresére nőtt az Apple tőzsdei értéke.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások