Elmaradt az elektronikus dzsihád

Elmaradt az elektronikus dzsihád

2007. november 15. 13:39, Csütörtök
A hónap elején egyes források online dzsihád közeli elindulását jósolták, amelyből azonban a beígért dátumig nem lett semmi. Szakértők szerint minimális az eddig látott kártevők által jelentett veszély.

Az eredeti hírt az izraeli DEBKAfile adta le, amely magát nyílt katonai hírszerzési oldalként jellemzi. Értesülésük szerint az al-Kaida elektronikus hadjáratot hirdetett a Nyugat ellen, amelyben "több százezer" muszlim hacker venne részt, azzal az elsődleges feladattal, hogy megbénítsanak több internetes szolgáltatást és egész hálózatokat.

Az e-dzsihád azonban elmaradt, legalábbis november 11-én és az azt követő napokban semmilyen erre utaló jelre nem bukkantak a biztonsági cégek és a független szakértők. Eleddig egyetlen olyan kártevőt ismernek, amely a terv részeként kerülhetett bevetésre, ám ennek veszélyét a szakemberek minimálisra értékelték. Véleményüket megerősítette Francois Paget, a McAfee munkatársának blogbejegyzése, amelyből kiderül, hogy az E-Jihad 3.0 szoftver igencsak elmaradott és nem sok sikerrel kezdhetné ki a világháló fontosabb részeit.

A program a szakértők szerint évekkel van elmaradva a modern kártevőkhöz képest és emiatt könnyen megakadályozható terjedése és eredményes működése. Egyik legfőbb hiányosságaként említik, hogy nem automatizálva, botnet hálózatra építve próbálja megbénítani a kiszemelt célpontot, hanem a számítógép tulajdonosa - a reménybeli hacker - saját maga kell hogy engedélyezze a csatlakozást a támadáshoz. Hasonló véleményen van Johannes B. Ullrich, a SANS Technológiai Intézet kutatója, aki szerint ezek a csoportok egy szánalmas DOS-támadáson kívül nem sok mindent tudnak tenni.

Az eddigi csönd természetesen nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt és ezzel a biztonsági cégek is tisztában vannak. Éppen ezért a jövőben is aktívan figyelik a hasonló tevékenységekre utaló jeleket és igyekeznek azokat időben felderíteni mélységükben és kiterjedtségükben.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások