A kis Vuk februárban kerülhet a mozikba

A kis Vuk februárban kerülhet a mozikba

2007. november 22. 21:24, Csütörtök
A korábbi tervekkel ellentétben csak jövő februárban kerül a magyar mozikba A kis Vuk. Erről Gát György, a 3D-s animáció producere beszélt a csütörtökön tartott stúdióbejáráson.

A kis Vukot forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyző Gát György elmondta: A kis Vukot 30 kópiával kezdik el forgalmazni. Megjegyezte: Dargay Attila 1980-as évek elején készített filmjével magasra tette a mércét, a Vuk a magyar filmtörténelem olyan darabja, aminek "megfelelni lehetetlen", ezért más úton kellett elindulniuk. Mint mondta, ez okozta azt is, hogy az eredetileg tervezetthez képest később készül csak el az alkotás.


Felidézte, hogy Jankovics Marcell négy évvel ezelőtt kereste meg Vuk történetének folytatásával. A film jogainak tulajdonosa a Pannónia Stúdió volt, de ők producer hiányában nem haladtak az animáció elkészítésével. A 3D-s animációval készülő új rajzfilmről Gát György elmondta: a történet kezdetén Vuk és családja egy természetvédelmi területen élnek. Vadorzók törnek az erdőre, megölik kis Vuk édesanyját, míg apját, Vukot elkábítják és eladják egy vándorcirkusznak.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Kis Vuk apja és a többi állat kiszabadítására indul a helyi vadőr kerekesszékes fia és nagyothalló kutyája segítségével. Kis Vuknak Csőre Gábor, Vuknak Gálvölgyi János, a cirkuszigazgatónak Reviczky Gábor, feleségének Borbás Gabi, lányának pedig Gubás Gabi kölcsönzi a hangját. A helyi vadőrt Bodrogi Gyula, míg Kárkár varjút Gangsta Zolee szólaltatja meg - tette hozzá a rendező, akinek tájékoztatása szerint a 78-80 perces animáció költségvetése összesen másfél milliárd forint, s ennek 16 százalékát fedezték állami támogatásból.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások