Harmadszor is Halálos kitérő?

Harmadszor is Halálos kitérő?

2007. december 29. 09:45, Szombat
Hazánkban csak DVD-n jelent meg a Halálos kitérő első része, ám Amerikában már a második epizód is lement a mozikban. A siker miatt a készítők a harmadik részen gondolkoznak, mely hazájában jelen állás szerint nem kerül mozikba.

Amerikában mérsékelt sikerrel ment a Halálos kitérő mindkét része, melynek első epizódja nálunk csak DVD-n jött ki. A kis költségvetés miatt a producerek további részt terveznek, melyet ismét Joe Lynch rendez majd. Legalábbis a Bloody Good Horror! interjúja szerint.


Egy átlagos nap a második rész forgatásán

"Már tárgyalunk róla, ám sajnos a sztrájk miatt nem tudunk rendesen haladni" - kezdte a rendező. "Megmondtam a többieknek, hogy nagyon közel érzem magam a "családhoz" és nagyon jó hallani, hogy sokuknak tetszett a második rész."

"Van egy rohadt jó ötletem a harmadik részre. Ezzel megválaszolnánk minden, a nézőkben az első két rész során felmerült kérdést. Például az eddigi túlélők miért nem beszéltek a történtekről vagy hogy a rendőrség miért nem tesz szinte semmit az ügyben. Ha nem az én nevem áll majd a direktori széken, akkor a sztorimat nem fogadták el."

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások