2008. január 12. 11:35, Szombat
Hetek óta razziákat tart az észak-németországi kikötőváros rendőrsége a világhírű Reeperbahnon. A nyomozók az akciókban elsősorban fegyverek után kutatnak. Nem kis botrányt kavart, hogy a helyi ügyészség engedélyezte a lefoglalt fegyverek internetes elárverezését.
Az ügyet a helyi SPD-frakció robbantotta ki. Kiderült, hogy a rendőrök által a razziák során lefoglalt késeket, tőröket és bicskákat, valamint baseballütőket a hatóságok később elárverezték a világhálón. Az aukciókban segédkező vám- és pénzügyőrség ugyanakkor azzal védekezik, hogy ez legális lépés volt. Nos, ez lehetséges, a dolognak sokkal inkább az erkölcsi oldalát kifogásolják az SPD politikusai. Okkal.
Hiszen joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor mire voltak jók a Reeperbahn környékén pont a fegyverek kiszűrésére meghirdetett rendőri akciók, ha utána a fegyverek újra szabadon hozzáférhetővé válnak.
Az aukciókra egyébként a
vám- és pénzügyőrség oldalán került sor és tavaly december közepe óta számos sikeres árverést tartottak.
A kések és a baseballütők elárverezését megvédte Udo Nagel, a CDU helyi belügyminisztere, érveit azonban az SPD képviselői nem fogadták el.
"Az, hogy az ügyészség az interneten fegyverkereskedőként jelenik meg, mindennek a teteje és egy elfogadhatatlan politikai lépés" -
közölte Andreas Dressel, az SPD belügyi szakértője. Azt Carsten Lüdemann, a CDU igazságügyi minisztere is elismerte, hogy az aukciók megtartása felelőtlen lépés, hiszen miközben egész Németországban azon dolgoznak a szakemberek és a politikusok, hogy miként védhetik meg a jelenleginél jobban az embereket az erőszakos bűncselekményekkel szemben, addig a hamburgi ügyészség tálcán kínálta a fegyvereket a bűnözőknek.
Hamburgban egyébként hivatalosan tilos a tőrök, kések, bicskák, baseballütők, boxerek, különböző önvédelmi eszközök és sprayk birtoklása. A botrány kirobbanás aóta leállították az árveréseket. Azonban időközben lefoglalt szeszes italok, így például több üveg vodka és rum is gazdára találtak. Igaz, ezeket csak 18 évesnél idősebb vásárlók vehetik meg.