Valóságshow a hipermarketben

Valóságshow a hipermarketben

2008. január 15. 11:22, Kedd
Reality show-t csinált a múlt hétvége előtt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az ellenőrzéséből azzal, hogy kizárólag a televízióknak mutatta meg, hogyan ellenőrzi a hipermarketet és milyen szabálytalanságokat tár fel.

Az ügy akkor vett meglepő fordulatot, amikor az egyik televíziós csatorna jóval az ellenőrzés előtt forgatási jogot kért az egyik kereskedőtől, így derült ki, hogy a cégnél ellenőrzés lesz. Az Országos Kereskedelmi Szövetség emiatt kiadott közleményében leszögezte, hogy egyetért az ellenőrzések tapasztalatainak nyilvánosságra hozatalával, de az információáramlásának ezt a módszerét elutasítja. A közlemény szerint félrevezető, megtévesztő is lehet egy ellenőrzésről szóló tudósításban az értékesítőhely bemutatása a hatósági eljárás lezárása előtt.

Az ellenőrzést követően a szövetség szerint természetes, hogy a hatóság a jogszabályok alapján legjobb belátása szerint nyilvánosságra hozza tapasztalatait, de kizárólag a vizsgálatok lezárulta után. A közlemény szerint a szövetség azt javasolja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak, hogy ellenőrei számoljanak be a józsefvárosi piacon végzett ellenőrzéseik tapasztalatairól is, mivel köztudott, hogy a legtöbb szabálytalanságot ott követik el.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások