GTA 4 - gyere tesó, segíts!

GTA 4 - gyere tesó, segíts!

2008. január 21. 23:26, Hétfő
Kevesen tudnának azzal vitatkozni, hogy a Mafia mellett a GTA a legsikeresebb gengszterjáték, amelyet valaha fejlesztettek.

A történet annak idején még a 2D-s GTA-val kezdődött, ahol először lendülhetett akcióba rosszabbik énünk. Azóta számos folytatás került a boltokba, és 2008-ban a GTA 4 is biztosan sok-sok ember szoftvertárát fogja gyarapítani. A PC-s megjelenési dátum még nem ismert, ezért ezzel a kérdéssel nem is foglalkoznánk, hanem azonnal belevágunk a közepébe: megnézzük, hogy mitől lehet iszonyatosan jó a GTA 4.

Amerikai álom, remény, változás, jobb élet. Ismerősek ezek a szlogenek valahonnan? Bizony, a mostani amerikai választási kampányban gyakran előkerülnek a jelöltek tarsolyából ezek a hangzatos és nagy szavak. Roman Bellick pontosan ilyen mézes-mázas szöveggel csábítja a tengerentúlra unokabátyját, Nico Belicket. A rokon persze azonnal hajóra száll, hiszen ahol ő lakik, ott nemhogy meggazdagodni, de még megélni sem lehet. Ám nem sejti, hogy Roman mindössze fedezéket keres mögötte, hiszen egy taxiállomás tulajdonosaként túl sokat költött nőkre, piára, luxus cuccokra. Kölcsönöket halmozott fel, és bizony a rosszfiúk nem teketóriáznak, ha pénzbehajtásról van szó...

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy természetesen Nico bőrébe bújva kell majd boldogulnunk Liberty City-ben (New York). A fantázia szülte világból végre a valósba csöppenünk, és bár nem tökéletes a modellezés, a fontosabb helyszínekre simán rá lehet majd ismerni a Big Apple területén. Miután megérkeztünk az ígéret földjére, szembesülünk Roman hazugságaival, de nem hagyjuk magára, hanem mellé állunk. A város, amelyben bóklászunk majd, a fejlesztők közlése szerint hihetetlen részletességgel lesz lemodellezve. Természetesen a negyedeket álca alá rejtik, de ez mit sem von le majd a játékélményből.

Az élménnyel ugye elválaszthatatlan kapcsolatban áll a hangulat is, amelyet többek között a pazar és realisztikus grafikai, illetve fizikai motoron is múlik. A program a saját fejlesztésű RAGE-alapot használja, és a Natural Motion által fejlesztett Euphoria egészíti ki, amely az animációkat kezeli majd.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A GTA sorozat eddig hihetetlen sokszínűségével, szinte megunhatatlanságával hódított, de a fejlesztők azt ígérik, hogy a mostani küldetések révén még izgalmasabb órákra, napokra számíthatunk. A játékmenetben végbemenő változásokról egyelőre hiányosak az információk, de az biztos, hogy főhősünk saját mobiltelefonnal gazdagodik, amely nagyon fontos szerepet tölt majd be a játék során. SMS-t kaphatunk, fogadhatunk, az üzleti ügyeket, kéréseket, fegyverrendeléseket mobilon is leadhatjuk. A kopók sokkal nagyobb elánnal, és főleg intelligenciával üldöznek majd minket mint eddig, ezért sokszor a taxit kell majd választanunk közlekedés céljából, és nem autókat törünk fel, amivel folyamatosan rossz pontokat szereznénk a rend őreinél.

A GTA következő része egészen biztosan pillanatok alatt átrendezi majd az eladási toplistákat. Olyan játékok, mint a Crysis, vagy a CoD 4 könnyen leszorulhatnak majd a trónról. A GTA 4 PS3 mellett Xbox 360-ra is jön. Egyelőre PC-re nincs bejelentve a játék, de nehéz elképzelni, hogy ez a verzió kimaradna a palettáról.

GTA IV

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások