A brit kormány az internetes terrorista eszmék ellen

A brit kormány az internetes terrorista eszmék ellen

2008. január 17. 18:02, Csütörtök
A brit kormány fel akar lépni a terrorista eszmék internetes terjesztése ellen, és úgy tartja, hogy az ilyen honlapok felszámolása nem a szólásszabadság korlátozása - mondta csütörtökön a brit belügyminiszter.

Jacqui Smith a londoni King's College egyetem által szervezett szakszemináriumon azt mondta: az internet "nem tilos terület a kormány számára", és ha a világhálón illegális tartalmak jelennek meg, azokat el kell távolítani. Példaként említette, hogy máris folyamatos és intenzív az állami együttműködés az internetes szolgáltatókkal például a pedofil tartalmak kiszűrésében. Jacqui Smith szerint ugyanilyen indokolt a kormányzati fellépés a "sebezhető fiatalokat szélsőséges erőszakcselekményekre csábító" internetes oldalak ellen.

A belügyminiszter felidézte, hogy Nagy-Britanniában jelenleg a második legmagasabb, "súlyos" fokozatú terrorkészültség van érvényben, amely azt jelenti, hogy a kormány megítélése szerint "valószínű" egy terrortámadás végrehajtása. Hozzátette: a titkosszolgálatok nyilvántartásában jelenleg kétezer olyan brit állampolgár szerepel, akik biztonsági kockázatot jelentenek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások