Jobs: a Blu-ray után a letöltések nyernek

Jobs: a Blu-ray után a letöltések nyernek

2008. január 21. 12:10, Hétfő
Még a Macworld alatt jelentette ki az Apple első embere, hogy a Blu-ray győzelme igazából nem sokat számít a letöltések világában, ahol végül mindenképpen az iTunes-hoz hasonló szolgáltatások diadalmaskodnak majd.

Steve Jobs a CNBC munkatársának adott rövid interjúban említette meg saját jóslatát, miszerint a formátumháború eredményének igazából nincs nagy jelentősége, már ami az internetet és a vásárlók helyzetét illeti. Hiába nyer ugyanis egyik vagy másik tábor, ma már a letöltéseké az első hely és ezt hamarosan a nagy többség - még a laikusok is - belátják majd, amikor az online szolgáltatások végül kiszorítják a piacról a fizikai formátumokat.

Az Apple tehát a Microsoft, azon belül is Bill Gates véleményét osztja. Emlékezhetünk rá, hogy Gates tavaly több alkalommal is hangoztatta az online szolgáltatások jelentőségének növekedését, az enyhén szólva kései ébredés után eképpen igyekezett behozni a lemaradást és bizonyítani, hogy Redmond továbbra is úttörő szerepet tölthet be. Jobs hasonló kijelentést tett az interjúban, kiemelve, hogy nem igazán számít, melyik formátum nyeri a háborút, a letöltések végül úgyis elsöpörnek minden más platformot. Az iTunes és a hasonló portálok letöltő- és kölcsönző megoldásai esetében pedig senki nem foglalkozik majd a formátumokkal.


Jobs az internetes letöltésre esküszik

Michael Bay, a Transformers-mozi rendezője tavaly éppen emiatt kritizálta a Microsoftot, azzal vádolva a céget, hogy magatartásával szándékosan akadályozza mindkét rivális tábor előrejutását. A bizonytalanság, a döntetlen ugyanis egyedül nekik kedvezne, hiszen ők már készülnek a következő periódusra, amelyet egyértelműen a webszolgáltatások és azon belül is a letöltések uralnak majd. A Blu-ray küszöbön álló győzelmével (azért ne kiabáljuk el a dolgot) ennek vége szakadna, ám így is elegendő időt nyertek ahhoz, hogy átlendítsék magukat a következő időszakra.

Az iPhone és egyáltalán az Apple eddigi sikerei alapján a videókölcsönzéssel kiegészült iTunes boltnak nyilván nincs mitől tartania, már ami a népszerűséget illeti. A többség számára azonban még fontosak lehet a fizikai kiadványok - hamarosan kiderül, hogy a vásárlók nagyobbik része melyik megoldást választja.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások