Nagy tüzeket is túlélnek a SIM kártyák

Nagy tüzeket is túlélnek a SIM kártyák

2008. január 28. 18:49, Hétfő
Tudósok kutatásai szerint a mobil telefonok SIM kártyái akár 450 fokos hő hatásoknak is képesek ellenállni. Ez számos bűncselekmény, terror esemény utáni vizsgálatkor jelenthet komoly előnyöket.

A mobilokban rejtőző SIM kártyák vizsgálatával akár rekonstruálhatóak bizonyos események előtti utolsó percek, hiszen a kártyák tartalmazzák a kimenő és bejövő hívások adatait, illetve adott esetben a szöveges üzeneteket is, így az elégett mobilokból összekapart műanyag- és szilíciumdarabkák igen értékessé válhatnak. A tudósok példaként a 2004-es madridi robbantást említik, ahol 191 ember halt meg, de a nyomozásban komoly áttörést érhettek el, amikor felfedezték azt a két mobiltelefont, illetve SIM kártyát, ami további két bombát oldott volna ki.

A SIM kártyák határait feszegető kutatás viszonylag szokatlan módon zajlott. A helyszínelők szaklapjában, a Forensic Science Internationalban közzétett publikáció szerint két elektronikai mérnök, Benjamin Jones és Tony Kenyon, a University College London munkatársai 12, egyébként használatban lévő kártyát elsőként savak maró hatásának tették ki. Ezzel finoman leválasztották az epoxi védőbevonatot, mely minden chipet körülvesz normál esetben. Ezután forró levegővel emésztették őket 10 percen keresztül, majd hagyták kihűlni a maradványokat. A kutatók ezt követően apró érzékelőket helyeztek az áramkörökre és egy speciális interfész segítségével kiolvasták a megmaradt adatokat.

Hat kártyát 180 fokos hőségnek tettek ki, melyek közül mindegyik adatvesztés nélkül olvasható volt. Ötöt 450 fokos levegővel hevítették - ezek közül négy megadta magát, de az ötödik tökéletesen működött. A 12. darabot 650 fokon perzselték, természetesen ebből nem maradt semmi.

Jones és Kenyon szerint a kísérlet bebizonyította, hogy a SIM kártyák képesek kibírni olyan extrém hőmérsékeleteket, mint a 450 fok, vagy akár annál többet is. Ráadásul a kártyák egy épülettűzben jóval tovább működőképesek maradhatnak, amennyiben a padló közelében vannak, hiszen korábbi kutatások alapján az ilyen tüzekben a hőmérséklet messze nem egyenletes. "Egy chip, melyet ilyen hőhatásoknak teszünk ki valószínűleg sérül mechanikailag, ami lehetetlenné teszti az adatok egyszerű kinyerését vagy újraírását, de maga az adat érintetlen marad, és más, komolyabb technológiákkal visszanyerhető" - mondta Jones és Kenyon, felhívva a hatóságok figyelmét az ilyen bizonyítékok megfelelő kezelésére.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások