EU: A szolgáltatóknak nem kell kiadniuk az IP címeket

EU: A szolgáltatóknak nem kell kiadniuk az IP címeket

2008. január 29. 18:09, Kedd
A későbbi esetek számára iránymutató értékű ítéletet hozott az Európai Bíróság, amely azt vizsgálta, hogy kötelezhetők-e az internetszolgáltatók a fájlcserélők adatainak kiadására.

A kérdés régóta foglalkoztatta a közvéleményt, a jogvédőket, az internetszolgáltatókat egyaránt, így a felhasználók érthetően nagy érdeklődéssel várták a döntést. A mostani ügy tavalyra nyúlik vissza, amikor a Productores de Músicade Espana (Promusicae) nevű szerzői jogi társaság beperelte a Telefonica spanyol távközlési konszernt, mert az nem adta ki a KazaA fájlcserélő rendszert használó ügyfelei személyes adatait, például a dinamikus IP-címeiket. A Telefonica azzal érvelt, hogy a jelenleg hatályos spanyol törvények szerint kizárólag büntetőjogi vagy súlyos, például a nemzetbiztonságot veszélyeztető esetekben adhatja ki a személyes adatokat.

A pert eredetileg egy spanyol bíróság folytatta volna le, az azonban nem tárgyalta az ügyet, inkább továbbadta az Európai Bíróságnak. Az ítéletében helybenhagyta az internetszolgáltatók kérelmét, miszerint visszautasíthassák a zeneletöltő ügyfelek adatainak kiadását. Az indoklásban kiemelik, hogy a kérdésben olyan alapvető jogok ütköznek, mint a szellemi jogok védelme és a magánélethez fűződő jogok. Korábban pont ezen ügy kapcsán állt ki a fájlcserélők mellett Dr. Juliane Kokott professzor, az Európai Unió főállamügyésze, aki a legutóbbi állásfoglalásában azt ajánlotta az Európai Bíróságnak, hogy a polgári eljárásokban ne engedje, hogy az internetszolgáltatók kötelesek legyenek kiadni az előfizetőik személyes adatait.

Az Osztrák Legfelsőbb Bíróság korábban szintén tárgyalt egy ügyet, amelyben egy helyi szerzői jogi társaság követelte az internetszolgáltatótól a fájlcserélő ügyfelek személyes adatainak kiadását. A bíróság végül az Európai Bírósághoz fordult, hogy adjon ki állásfoglalást a hasonló ügyekre vonatkozóan. Franz Schmidhuber salzburgi bíró szerint az ítélet, miszerint a szerzői jogok védelmében nem áldozhatók fel a személyiségi jogok, mindenképpen jelzésértékű lesz az európai uniós tagországok hatóságai számára. "Ausztriában a jelenleg hatályos törvények alapján az internetszolgáltatók nem kötelesek kiadni előfizetőik személyes adatait és arra bíztatjuk őket, hogy ezt ne is tegyék meg, kivéve, ha ezt egy bíró engedélyezte" - jelentette ki Kurt Einzinger, az Osztrák Internetszolgáltatók Szövetségének (ISPA) főtitkára. "Az Európai Bíróság ítélete értelmében a közeljövőben nem lehet majd üldözni a fájlcserélőket, így a következő időszak valódi aranykor lehet a számukra" - szögezte le az osztrák bíró.

Az ítélet magyar nyelvű hivatalos fordítása

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások