2009-ig marad a Microsoft felügyelete

2009-ig marad a Microsoft felügyelete

2008. január 31. 11:06, Csütörtök
A tavaly év végén lejárt eredeti határidőt most egy bírósági döntéssel újabb két évvel hosszabbították meg, vagyis az amerikai illetékesek 2009 novemberéig felügyelik a korábbi határozatok betartását.

Colleen Kollar-Kotelly bíró mostani döntésével pontosan két évvel tolta ki a felügyeleti időszakot, amely alatt több szakértő végig figyelemmel kíséri a szoftvercég lépéseit és igyekszik biztosítani, hogy az eredeti határozat pontjait végig tiszteletben tartják és nem próbálják meg kijátszani azokat. Az új határidő 2009. november 12., ám nincs garancia arra, hogy ez lesz a végleges dátum.

Emlékezhetünk arra, hogy a 2002-ben meghozott eredeti döntés révén megszületett a megállapodás a felperes szövetségi államok és a Microsoft között. Ez többek között előírta, hogy a szoftvercég köteles elkészíteni a kommunikációs protokollok teljes, pontos és a külső partnerek által felhasználható dokumentációját, amely biztosítaná a kompatibilitási problémák eltűnését vagy legalábbis jelentős visszaszorítását a vállalat operációs rendszere és a külső alkalmazások között. Mindez egyben azt is jelentette, hogy saját megoldásaikat már kevésbé tudják ráerőltetni a piacra, vagyis csökken a Windows Media Player és az MSN részesedése.

Az ekkor létrehozott független testület tagjai ezt követően folyamatosan tartották a kapcsolatot a redmondi vezetéssel, segítségükkel pedig az igazságügyi minisztérium nyomon követte a Windowsban eszközölt változásokat. A mostani hosszabbítást Kollar-Kotelly azzal indokolta, hogy annak idején a Microsoftnak indokolatlanul sokáig tartott elkészíteni a dokumentációt, amely azt a gyanút veti fel, hogy szándékosan igyekeztek késleltetni a fejleményeket. Éppen ezért a jövőben is szeretnének betekinteni a vállalat ügyeibe, egészen 2009 végéig, és ebbe most a cég bele is egyezett. Vita így nincs a két fél között.

A döntésben azt sem zárták ki, hogy a határidő lejártakor újabb hosszabbítást eszközölnek. Erről természetesen még nincs döntés, így csak két év múlva derül ki, hogy a minisztérium mennyire elégedett a céggel.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások