Egyesülhet a Google és a Yahoo!

Egyesülhet a Google és a Yahoo!

2008. február 4. 11:05, Hétfő
A Microsoft nyilvános ajánlata után egyre-másra bukkannak fel az alternatív lehetőségek. Ezek között talán legérdekesebb a két keresőcég szövetsége lenne, amelyre több forrás szerint is készülnek.

Egészen pontosan a lehetőséget vetették fel, megspékelve azzal a pikáns részlettel, hogy a Google vezérigazgatója, Eric Schmidt vasárnap személyesen hívta fel Jerry Yang vezérigazgatót, hogy ezúton is megpróbálja aláásni a szoftvercég ajánlatának esélyeit. A Yahoo részéről rögtön tagadták, hogy elkezdődött volna bármilyen egyesülési folyamat, sőt a hírek szerint még egyetlen más ajánlat sem érkezett be a redmondi felkérésen kívül, ám a cég lehetőségei nyitottak.

A céghez közel álló források arról számoltak be, hogy a Microsoft 44,6 milliárd dolláros ajánlatát némileg kevesli a Yahoo vezetősége, amely a jelenlegi 31 dolláros részvényárfolyam ismeretében ennél többre számít. Szakértők szerint az érdeklődőkről szóló hír megszellőztetése taktikai húzás is lehet, amelynek célja, hogy felverjék a Yahoo árát. Mások szerint a Microsoft ravaszkodik: a 31 dolláros árral arra szorítja a Yahoo vezetőit, hogy alternatív ajánlatok után nézzen, s ez az alkudozás végső soron világossá teheti a keresőcég értékét, amit egyébként részvényenként 39-45 dollárra becsülnek.


Az egyik érdekes lehetőség a redmondi erőfeszítések visszaszorítására a Google-lel kötött szövetség lenne, amelynek eredményeként egyesülne a keresőpiac két legnagyobb szereplője és egy valóságos óriás jönne létre, amelyet ezen a területen aztán végképp nem tudna megszorítani senki. Bár ez egyelőre puszta spekuláció, nem ez lenne az első nagy meglepetés a piacon. Ehhez csak fel kellene újítani a néhány hónappal ezelőtti tárgyalásokat a két cég között - igaz, szakértők szerint a versenyhatóságokon nem lehetne átpasszírozni egy ilyen szövetséget.

A Google szerint a két cég összefonódásán a fogyasztók csak veszíthetnek, hiszen az egyesülés - mint azt az internetes óriáscég egy blog-közleményben kifejtette - tisztességtelenül korlátozná a levelezőprogramokhoz és azonnali üzenetváltó programokhoz való szabad hozzáférésüket. A Google arra hivatkozva tette kijelentését, hogy a Microsoft korábban is tulajdonosi monopóliumok kiépítésével próbálkozott. A Microsoft állítása szerint a két cég egyesülése - a Google feltételezésével ellentétben nem csökkentené, hanem - növelné a piaci versenyt, mind az internetes keresők mind az online reklámok piacán. Az érzelmektől fűtött vitában mindkét fél azzal vádolja a másikat, hogy a Nagy Testvér szerepére, avagy a Gonosz birodalmának megteremtésére tör.

A belső források azt is elárulták, hogy egyelőre egyetlen más konkrét ajánlat sem futott be, igaz az ágazat több ismert vállalata megkereste már a Yahoo vezetését, hogy kifejezze érdeklődését. A friss beszámoló szerint médiacégek, technológiai, kommunikációs és pénzügyi szereplők sorakoznak a listán, amelyek mindegyike felvetette egy szövetség lehetőségét, ám azt még nem tudni, hogy pontosan mennyit áldoznának egy ilyen lépésre. Természetesen az is előfordulhat, hogy mindez csupán arra irányuló manőver a Yahoo részéről, hogy a Microsoft növelje eredeti ajánlatát.

Redmond persze arra hivatkozik, hogy a szövetség révén egy versenyképes második helyezett jönne létre, amely a Google számára is kedvező lehet - meglátjuk, hogyan látják mindezt a keresőcégen belül. Egyébként a Yahoo árfolyama hétfőn Európában 1,1 százalékkal nőtt, 0,7 százalékot nyert a Microsoft is, 0,4 százalékkal alacsonyabbra került ugyanakkor a Google árfolyama.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások