Lézerhárfával elektroakuszikus zene

Lézerhárfával elektroakuszikus zene

2008. február 15. 21:16, Péntek
A számítógép megjelenése a zenét is átformálja, erről fog ismeretterjesztő előadást tartani Hallható fény címmel 10 év fölötti fiataloknak Szigetvári Andrea, az elektroakusztikus zene tanára a Trafó - Kortárs Művészetek Házában vasárnap 10.30-tól majd 14.30-kor és 16.30-kor, összesen három alkalommal a Filharmónia ifjúsági bérletsorozata keretében.

Szigetvári Andrea elmondta az MTI-nek, hogy azért került a bérletsorozatba ez a műfaj, mert az új zene nincs jelen az oktatásban, pedig ha "érteni akarjuk, tudnunk is kell róla" - jegyezte meg. Vasárnap látható, hallható és tapintható lesz a lézerhárfa, amelyből a sugarak adatokat továbbítanak a számítógépbe, s annak programja nyomán hangok jönnek elő. Ily módon hallható lesz madárdal, dobszóló és változnak majd a hangszínek is.

Horváth Csaba táncművész a fiatalok szeme és füle hallatára a lézerhárfa előtt, mellett, mögött mozogva, vagy a hangszerhez hozzáérve zenét hoz létre, ezzel maga alkot új minőséget. A látvány nagyon hasonlít Naum Gabo (1890-1977) fehérorosz konstruktivista szobrász, a kinetikus művészet úttörője munkáihoz, persze hangok nélkül.

Szigetvári Andrea a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán elektronikus zeneszerzést és Pécsett a Tudományegyetem művészeti szakán zenei informatikát tanít. 1998-ban megalapította a Making New Waves Fesztivált. Varsóban, a Fryderyk Chopin Zeneakadémián tanult zenei rendezést, majd 1989-ben a New York-i City University, majd a Stanford Egyetem ösztöndíjasa volt.

Szigetvári Andrea 1990-ben létrehozta a Magyar Komputerzenei Alapítványt, hogy fejlessze és népszerűsítse a kortárs zenét Magyarországon.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások