Bizottság a francia közszolgálati média reklámmentesítésére

Bizottság a francia közszolgálati média reklámmentesítésére

2008. február 20. 14:17, Szerda
Nicolas Sarkozy francia államfő döntése nyomán kedden megkezdte működését az a nemzetgyűlési képviselőkből és médiaszakemberekből álló bizottság, amelynek feladata javaslatokkal szolgálni az új, reklámmentes közszolgálati médiumok jövőbeni finanszírozására.

A testületnek május végéig kell megfogalmaznia javaslatait. Az államfő azután döntött a bizottság felállításáról, hogy múlt szerdán a francia köz­szol­gá­lati média - Radio France, France Télévisions, TV5, RFI - valamennyi csatornájának munkatársai sztrájkot hirdettek, így tiltakozva az ellen, hogy a köztelevízióban és a közrádióban megszüntetendő reklámok miatt kieső bevételek kompenzálására egyelőre semmilyen állami garanciát nem kaptak, és így működésük veszélybe került.

Sarkozy kedden ígéretet tett arra, hogy egyetlen csatornát sem fog privatizálni a kormány, mert szerinte a digitalizáció korában csak az olyan, több csatornás választékot kínáló televízióknak van értelmük és értékük, mint amilyen a közszolgálati France Télévisions. Az elnök azt is megígérte, hogy minden kieső eurót pótolni fog az állam. "A közszolgálatiság nemcsak a legműveltebbeké, hanem kivétel nélkül minden közönséghez szólnia kell - hangoztatta Sarkozy az elnöki hivatalban tartott sajtótájékoztatóján.

Az államfő a reklámok eltörlésére két lehetőség megfontolását javasolta a bizottságnak: az első szerint a közszolgálati tévécsatornákon 2009. január 1-től egyáltalán nem lesz reklám, a második szerint a reklámok fokozatosan tűnnének el, eleinte csak este 8 órától. A reklámok megszűnése 840 millió eurós bevételkiesést jelent a köztelevíziónak és 40 millió eurós hiányt a közrádiónak. A France Télévisions bevételeinek 30 százalékát, a Radio France-nak pedig 8 százalékát biztosítják a reklámok. A köztévé vezetősége szerint viszont 1,2 milliárd euróra becsülhető a teljes hiányzó összeg, ugyanis a felszabaduló műsoridőt kitöltő programok gyártási költségeit is biztosítania kell az államnak.

Az évi 116 eurós (30 ezer forintos) előfizetési díjat a francia elnök nem kívánja emelni, hanem inkább 1-2 százalékos adót vetne ki minden új vásárlású televízióra, számítógépre, mobiltelefonra vagy DVD-lejátszóra. Elképzelése szerint az így befolyó 170-340 millió eurós összeget a közmédiumok támogatására fordítaná a kormányzat, és a bevételkiesés többi részét a kereskedelmi csatornák hirdetési bevételére kivetendő adóból finanszírozná.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások