Rivális nélkül az LCD-tévék

Rivális nélkül az LCD-tévék

2008. február 22. 11:36, Péntek
A karácsonyi szezon nagy rohama nyomán az LCD-tévék értékesítése világszinten is lehagyta a hagyományos katódsugárcsöves (CRT) készülékekét - közölte a DisplaySearch.

Az LCD-k a világ minden piacán legyőzték a hagyományos tévéket. Az előbbiek piaci súlya a negyedik negyedévben 47 százalék volt, míg az utóbbiaké 46. A tévéértékesítés egyébként 21 százalékkal, majdnem 61 millió darabra nőtt, míg éves összehasonlításban 5 százalékkal, közel 200 millióra. A tévégyártók 100 milliárd dollárt zsebeltek be ezért a mennyiségért.

A LCD-k Japánban már 86, Nyugat-Európában 84, az Egyesült Államokban 78 százalékát hódították meg a piacnak. Ugyanakkor a leggyorsabb növekedést, 106 százalékos tempót a világ ezen régióin kívüli térségeiben regisztrálták a kereskedők. A piackutatók szerint az újdonság mellett az is hozzájárult az LCD-k győzelméhez, hogy - szemben a CRT-kkel - lehetővé tették a 80 centiméteresnél nagyobb képernyős készülékek gyártását, amelyeket ennek ellenére be lehet vinni egy normál lakásajtón. Emellett az LCD környzetbarát technológia, kevesebbet fogyaszt, mint a CRT, kisebb csomagolást igényel és könnyebb az újrafelhasználása.

Jövedelem szempontjából a Sony a piacvezető, a szállított darabszámot tekintve azonban a dél-koreai Samsung az első. A dobogó 3. helye az LG Electronicsé, ez utóbbi cég nagyon nyomul a fejlődő világ országaiban.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások