Andy Vajna nem szállt ki a Korda Stúdióból

Andy Vajna nem szállt ki a Korda Stúdióból

2008. február 23. 08:40, Szombat
"Nem szálltam ki a Korda Stúdióból" - mondta Andy Vajna hollywoodi producer, cáfolva a Blikk című újság állítását. "A Blikk cikkében talán egy igaz szó sincs" - jelentette ki Los Angelesből adott interjújában a világhírű producer.

Azt mondta, hogy a bulvárlap előzetesen egyeztetett irodájával, amely cáfolta az írás állításait, de a szenzáció érdekében mégis lehozták a cikket. A Blikk csütörtöki számában a "Vajna kiszállt? - Befellegzett Etyekwoodnak" című írásban az olvasható: úgy fest, a korábban grandiózus tervekkel beharangozott filmstúdió "nem lesz más, mint hiú ábránd". Az újság szerint be sem fejezik az építkezést, mivel az állam nem tudja garantálni a filmkészítők 20 százalékos adókedvezményét, és Andy Vajna már ki is szállt az üzletből.

A magyar származású producer megjegyezte: valóban gondok vannak a 20 százalékos adókedvezmény körül. Véleménye szerint a magyar állam nem tudta az EU-ban kiharcolni ezt az ösztönzőt, holott majdnem mindegyik uniós országban létezik valamilyen filmgyártási támogatás. "A Korda-csapat most összefogott, hogy segítsen a magyar államnak ezt megoldani" - mondta Andy Vajna, aki szerint az etyeki stúdiók sorsa nemcsak a külföldi filmes bérmunkákból nyerhető jövedelem, hanem a magyar film jövője szempontjából is fontos.

A producer cáfolta, hogy befellegzett volna a filmes komplexum építésének. "Semmi olyan szándékunk nincs, hogy leállítsuk" - közölte, és hozzátette, hogy a hat stúdióból az ötödiket nemrégen adták át, a hatodik tervezésének pedig a végső fázisába értek.

A Korda Stúdió összes tulajdonosa nevében elmondta: nem veszítették el lelkesedésüket, sőt "100 százalékkal" harcolnak azért, hogy ez a jó koncepció működőképes legyen. Azt is megjegyezte: nem igaz a Blikk állítása, hogy a 39. Magyar Filmszemle alatt ki sem utazott Etyekre. "Majdnem minden nap kint voltam a Korda Stúdióban, csak amikor a sajtó kilátogatott, már vissza kellett utazzak Los Angelesbe".

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások