Újra csúszik Altair kalandja

Újra csúszik Altair kalandja

2008. március 4. 23:31, Kedd
A Ubi Soft technikai vezetője, Charles Beauchemin számtalan jó dolog mellett sajnos egy kellemetlennel is szolgált. Az Assassin's Creed PC-s verziója ugyanis újabb csúszást könyvelhet el, így a legutóbb bejelentett márciusi premier április végére módosult.

Ám a jelek szerint megéri megvárni a konzolokon már nagy sikert aratott játék számítógépes verzióját. A PC-sek ugyanis feljavított mesterséges intelligenciát (az őrök és járókelők MI-je is javítva lett), konfigurálható irányítást és négy extra küldetést kapnak kárpótlásul.



Az Escort Challenge módban egy bérgyilkostársunk útját kell biztosítanunk. Az Archer Assassination tűnik a legnehezebbnek, ebben egy megadott területen lévő összes íjászt ki kell iktatnunk anélkül, hogy a többiek észrevennének. A Rooftop Race Challenge-ben egyik informátortól kell eljutni a másikhoz - természetesen adott időre. A legérdekesebb maradt a végére. A Merchant Stand Destruction Challenge módban a kijelölt áldozatunkkal bármilyen kapcsolatban álló emberkéket kell kivonnunk a forgalomból.

Megérkezett Altair első, mozgóképes PC-s bemutatkozása is, amit fent nézhettek meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások