Samsung: békés együttélés az SSD és a HDD között

Samsung: békés együttélés az SSD és a HDD között

2008. március 5. 12:05, Szerda
Miközben a cég minden eddiginél nagyobb kapacitású, noteszgépekbe szánt merevlemezeket mutatott be, jelezte, hogy elképzelhetőnek tartja a két technológia közös jövőjét, amelyben egyik sem szenved vereséget.


Spinpoint M6 500GB
A Samsung két külön közleményben jelentette be legújabb fejlesztéseit, amelyek feladata a noteszgépekben elérhető tárolókapacitás növelése. Az egyik ilyen friss fejlesztés a Spinpoint M6, amely egészen pontosan 500 GB-ot kínál 2,5 hüvelykes méretben, az egység fordulatszáma pedig 5400. A Spinpoint MP2 ennek felét, 250 GB-ot nyújt át a felhasználóknak, ám percenkénti 7200-as fordulaton, amely tovább növeli a sebességet. A két merevlemez megjelenésével minden korábbi rekordot megdönthetnek. A technológia ugyanis lehetővé teszi az akár 1 TB-os példányok megjelenését is, amelyre minden bizonnyal belátható időn belül sor kerül. Az M6 ugyanis három darab 167 GB-os tányérral operál, és már most tervezik két ilyen egység kombinálását, illetve egyidejű használatát, hogy a rekordméretű kapacitás megjelenjen a mobil számítógépekben. Nemcsak a noteszgépeknél készülnek azonban a fontos mérföldkő átlépésére, hiszen a cég digitális videófelvevőkbe, játékkonzolokba, illetve külső meghajtókba is szánja fejlesztéseit.

A fenti bejelentéseknél talán még fontosabb, hogy a Samsung békés együttélést képzel el a két különböző generáció, a HDD és az SSD-technológia között. Ez utóbbi szegmensében már most komoly erőforrásokat köt le a folyamatos fejlesztés és a meglévő készülékek tökéletesítése, ám a hagyományos merevlemezeket sem hagyják el, így a jövőben várhatóan mindkét vonalat ugyanolyan erővel fejlesztik majd. Konkrétumokról ugyan nem esett szó, ám Jon Kang, a Samsung Semiconductor elnöke a San Joséban megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy mindkét területen, illetve a kettő között elhelyezkedő hibrid merevlemezek piacán is komoly terveik vannak.

2007 utolsó negyedévében egyébként a gyártó összesen 13 millió merevlemezt szállított le. Ezzel a negyedik helyet kaparintották meg a szegmensben - az első továbbra is a Seagate, amely 49,5 millió példányával minden más gyártó maga mögé utasított.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások