Kicsit durrant az idei CeBIT

Kicsit durrant az idei CeBIT

2008. március 10. 12:04, Hétfő
Annak ellenére, hogy az idei CeBIT nem tartogatott semmilyen világrengető fordulatot, eseményekben és izgalmas apróbb bejelentésekben mégis gazdag hetet tudhat maga mögött a világ legnagyobb számítástechnikai vására. Levezetésként bemutatjuk a legfontosabb érdekességeket kijelző-, GPS, és PC-hardver fronton.

Navigáció

Mivel az ezt megelőző CeBIT főleg a GPS készülékek körül forgott, illetve idén már lassan a kólásüvegbe is GPS chipet akarnak tenni a marketingesek, ezért ez a terület érdemli most is az első helyet. Tavaly óta a készülékek látszólag nem sokat fejlődtek, hisz a hordozhatóság nem bír el nagyobb méretű kijelzőket, a piacon pedig nem jelentek meg eddig olyan új hardverek, melyekkel érdemben fejleszteni lehetett volna az apró kütyüket. Az egyetlen kivétel talán a belső memória drasztikus növekedése.

A kiállításon sétálva a legfeltűnőbb dolog az volt, hogy számos távol-keleti cég lepte el ezt a piacot is és a jövő évben valószínűleg a gagyi másolatok az eddiginél is szélesebb palettáját ismerhetjük majd meg. Számos kínai cég kínálja termékeit tetszőlegesen megválasztott márkanévre szitázva, ráadásul úgy, hogy a jól ismert felületek köszönnek vissza szoftvereikből, illetve kinézetre is megtévesztésig hasonlóak tudnak lenni a nagy márkákhoz. Ha feltételezzük, hogy jól másoltak, akkor talán nem is lesz rossz vétel az árérzékeny tömegeknek, akik eddig még nem, de idén mégis beruháznak egy navigációs készülékbe.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A szoftverek terén viszont a fentiekkel ellenkezően nagyon is sok fejlődés mutatkozik. Az európai piacvezető TomTom cég eszközeinek kijelzőjén ezen túl nem egyszerűsített ábrák jelzik majd az utakat, hanem teljes részletességgel szerepel majd minden sáv a kijelzőn. A program külön jelzi, hogy mely sávokban kell haladni, amiről a gyakorlott GPS-szel vezetők biztosan tudják, hogy nagy áldás. A Kacsóh Pongrác úti felüljárónál sem kell bonyolultabb variáció ahhoz, hogy egy idegen eltévessze a sávokat, de a londoni vagy frankfurti kirándulások biztosan nyugodtabbak lesznek ezzel a funkcióval.

Egy régebben ígért funkció is itt rajtolt hivatalosan, mégpedig az IQRoute. Ez semmi mást nem jelent, mint az útvonaltervezéskor mostantól nem kizárólag a távolságokat és a sebességlimiteket veszi figyelembe a szoftver, hanem minden egyéb akadályt is, ami lassíthat. Így hiába lesz rövidebb a lakótelepen keresztül az út, ha tele van fekvő rendőrökkel, akkor mégsem visz majd be. Ehhez persze precíz térképek is kellenek, ami pedig erősen helyfüggő.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A hazai Nav N Go sem tétlenkedett az elmúlt hónapokban, így a Cebit ideje alatt már dobozban tudták osztogatni a sajtó - és az egyéb érdeklődők - részére az iGo 8 teljes Európa térképet tartalmazó, PDA készülékekre írt változatának demóját. Erről természetesen hamarosan egy teljes tesztet közlünk majd. A magyar cég standja egyébként komolyabb cégeket megszégyenítő méretű és kialakítású volt. Sportkocsikkal, szexi csajokkal és természetesen minden kérdésre felkészült céges kollégákkal. Árnyékot csak az vetett a ragyogásukra, hogy éppen most rúgták össze a port a Mio-val, amely nemrégiben vásárolt be egy szoftverfejlesztő céget, és ezen túl házon belül készíti majd a gépek lelkét is.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

GPS területen még egy érdekes trendre lettem figyelmes, ami talán már idén be is gyűrűzik a kiskereskedelembe. Soha nem látott mennyiségben voltak kiállítva GPS nyomkövetők az egészen aprótól a profi megoldásokig. A kedvencem persze a Child Tracker és a Pet Tracker volt, ami az Egyesült Államokban már hétköznapinak számít, de hozzánk úgy tűnik csak mostanra ért ide. Sajnos az ázsiai hostess lányok a Press jelvény láttán nem voltak valami segítőkészek, sőt állítólag a főnökük azt is megtiltotta, hogy a standjukat fotózzák, így az eldugott kis kínai/koreai cégektől nem sok hasznos infót sikerült begyűjteni, hogy mit is várnak ezektől a szerkezetektől az európai piacon.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások