Visszatérnek a Zergek

Visszatérnek a Zergek

2008. március 10. 15:32, Hétfő
Koreában a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó StarCraft rajongók száma, így nem meglepő, hogy a Blizzard is ott jelentette be a sikerjáték folytatását.

Tegnap viszont a szerencsések immáron mozgásban is láthatták a játékot és emellett az első részben is játszható fajként szereplő Zergek is tiszteletüket tették egy trailer elejéig. Ráadásul a Blizzplanet.com-on megjelent a faj egységeinek részletes bemutatása is, mely alapján kijelenthetjük, hogy az Alienekre hajazó Zergek ismét kemény ellenfelek lesznek.



Az első egység az Overseer. Ő az Overlord továbbfejlesztett változata és most már támadni is tud. A Queen képes a Zerg bázis védelmét irányítani, kiterjedt és mérgező búvóhelyeket létesíteni, ráadásul a közelében gyorsabban regenerálódnak az épületek. A Roach egy nagyon gyorsan mozgó egység, mely 90 egységnyi életerővel rendelkezik és az elveszett erőt is gyorsan pótolja.

Az Infestor képes megfertőzni bármely egységet vagy akár épüóletet is. A Corrupter a légi egységeket állítja át a saját oldalára. Az Ultrarisk pedig ezúttal képes lesz ásni is. Egyenlőre ennyi, a StarCraft 2 hamarosan eléri fejlesztésének végső fázisát. A béta teszt elvileg április és június között lezajlik, ám a Blizzardot ismerve nem kapkodják el a kiadást.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások