Gyorsan növekszik a digitális adatmennyiség

Gyorsan növekszik a digitális adatmennyiség

2008. március 14. 13:09, Péntek
A PC-piac növekedésével egy időben természetesen a digitális úton tárolt adatok mennyisége is folyamatosan bővül, utóbbi egyes becslések szerint 2011-re eléri majd az 1,8 zettabyte-ot.

Igen, az IDC által készített bővebb előretekintés szerint a következő évtized elején világszerte már 1,8 zettabyte digitális adatot tárolunk majd a szervereken, személyi számítógépeken és digitális televíziókon, valamint a különböző mobil, hordozható eszközökön. Ez önmagában nem újdonság, hiszen a kutatócég már tavaly decemberben jelezte, hogy 2010-re átlépjük az 1 zettabyte álomhatárt, amely több mint egy milliárd terabyte-ot jelent, mindazonáltal figyelmeztető jel a vállalatoknak és a felhasználóknak egyaránt.

A globális digitális adatmennyiség gyorsan növekszik, hiszen míg 2006-ban összesen 180 exabyte (180 millió terabyte) adatot tároltunk, addig ez a szám a tavalyi év során már 281 exabyte-ra növekedett, ami 56 százalékos bővülést jelent egyetlen év alatt. A szakemberek fontosnak tartják megjegyezni, hogy a trend egyre erősödhet, mivel egyre több tartalmat tárolunk digitális eszközökön, az idei évtől kezdve pedig felgyorsul a digitális televíziózás terjedése, az analóg műsorszórás fokozatos kiszorulása pedig további jelentős adatmennyiséget jelent majd. Példaként említik, hogy míg jelenleg asztali vonalon az 1 terabyte kapacitású háttértárolók a legnagyobbak, a 2011-re előrevetített teljes fogyasztás 1,8 milliárd ilyen merevlemezt igényelne.
* Ebben természetesen nemcsak a vállalati adattárolás játszik szerepet (bár a biztonsági mentések is nagyban hozzájárulnak a mennyiség megugrásához), hanem az otthoni felhasználók is, akik még a munkahelyen is egyre növekvő arányban tárolják személyes tartalmaikat, legyen szó képekről, hangi vagy egyéb képi anyagokról. A kutatás kiemeli, hogy jelentős mértékben növelni kell a rendelkezésre álló kapacitást, illetve csökkenti a redundanciát, hogy elkerüljük a nagyobb problémákat.

Ami a PC-piacot illeti, az IDC itt szintén folyamatos bővülést jósol. Globális szinten a tavalyi 267 millióról 2012-re 426 millióra ugorhat a leszállított konfigurációk száma, a növekedés üteme pedig nem lassul.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások