Ismét szervereket foglalt le a rendőrség

Ismét szervereket foglalt le a rendőrség

2008. március 19. 18:29, Szerda
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya eljárást indított ismeretlen tettes ellen szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése vétség elkövetésének gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettes két szerveren keresztül nagy mennyiségű filmalkotást, zeneművet és számítógépes programalkotást engedély nélkül közvetített a nyilvánosság felé. A rendőrség közleménye szerint az IP címek nyomon követése alapján megállapítást nyert, hogy a szerverek egy Budapest XIII. kerületben lévő internet szolgáltató cég IP tartományához köthetőek.

2008. március 18-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztály Gazdaságvédelmi Osztály I. Számítógépes Bűnözés Elleni Alosztályának munkatársai házkutatást tartottak a XIII. kerületi címen található internet szolgáltató irodájában és lefoglalták a két szervert. A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a szervereken több terabyte illegális adattartalom található. A szerverek további vizsgálata és az okozott vagyoni hátrány pontos meghatározása érdekében szakértő bevonására került sor. Az ügyben az eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya folytatja le.

Bár az akció a novemberben lezajlott nagyszabású lefoglalásoknál kisebb volumenű, a ProArt szerint örvendetes, hogy a rendőrség minden korábbinál gyorsabban, feljelentésüket követően mindössze öt nap alatt megindította és lefolytatta az eljárást, s a nyomozati szakasz során minden eddiginél szakszerűbb, hatékonyabb eljárás keretében sikerült megtalálni az illegális tartalmakat tároló szervereket. Közleményükben kiemelik, hogy a jogvédett tartalmak illegális internetes terjesztése az alkotóknak közvetlenül, a nemzetgazdaságnak pedig az elmaradt adók és járulékok formájában okoz sok-sok milliós nagyságrendű károkat. Nemzetközi felmérések szerint a világ országaiban a teljes internetes adatforgalom közel 80 százalékát jogvédett tartalmak (zenék, filmek, stb.) illegális terjesztése teszi ki.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások