Kitart az elefánt

Kitart az elefánt

2008. március 25. 09:08, Kedd
A múlt héten debütált Horton továbbra is tartja első helyét és két hét alatt be is termelte büdzséjét. Tyler Perry új vígjátéka is szépen kezdett, ám Owen Wilson ezúttal sem robbantott bankot.

A Horton a Jégkorszak alkotóinak új meséje és épp ezért nem meglepő a remek szereplése. Az elefántról szóló film ugyanis két hét alatt visszatermelte gyártási költségeit és jelenleg 86 millió dolláros bevételnél tart. Mondjuk a 44%-os visszaesés jelzésértékű, jövő héten már nem biztos, hogy az első helyen találkozunk vele.



Tyler Perry újabb vígjátéka, a Meet the Browns szokás szerint jól nyitott, a 20 millió a Perry-filmeknél előre megjósolható. Kíváncsian várom, mennyit zuhan a jövő héten. Az átok és A kör producereinek új horrorja, a Shutter a harmadik helyen kezdett mindössze 10 millióval. A film a manapság divatos "szellemeket látok" frázist lovagolja meg, az előzetes alapján talán sikerrel.

Owen Wilson újabb főszerepét is meg kell említeni, hiszen a Drillbit Taylor sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A színész társ nélkül nem sokra képes. Egyedül utoljára az Ellenséges területent tudta mérsékeltebb sikerre vinni. A Drillbit Taylort ráadásul a kritikusok és a nézők sem komálták, szóval várjuk a kövtkező próbálkozást.

A héten érkezik meg a szuperhősfilmeket kiparodizáló Superhero Movie, de a kártyás 21, a drámai Stop-Loss és Flawless is esélyes bekerülni a legjobbak közé.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások