A reklámprogramok a leginkább fertőzőek

A reklámprogramok a leginkább fertőzőek

2008. április 7. 13:36, Hétfő
A PandaLabs frissen publikált első negyedéves vírusjelentéséből kitűnik: az adware a felelős a fertőzések majd’ harmadáért, a trójai programok pedig a negyedéért.

A PandaLabs - a Panda Security malware-elemző laboratóriuma - adatai szerint 2008 első negyedévében az adware volt az a "digitális kártevő"-típus, amely az összes fertőzés 28,58%-ért felelős. "Az adware olyan rosszindulatú kód, amely tulajdonképpen kikémleli a felhasználó internetezési szokásait, és annak megfelelően jelenít meg hirdetéseket, vagy instruálja a küldőit, hogy milyen reklámokkal "próbálkozhatnak". Túl azon, hogy mindez idegesítővé válhat, a biztonság kárára megy, ha egy program kifelé jelentéseket küld" - magyarázza Sándor Zsolt, a Panda magyarországi igazgatója. A jóval veszélyesebb trójai programok az összes fertőzés 25,46%-át tették ki. Új malware-típusok 2008-ban


Ahogyan az a grafikonon is látszik, az új, eddig még nem látott típusok között a trójai programok voltak a leggyakoribbak: több mint 62%-ot tettek ki. Az új adware-ek megjelenési üteme lassult valamelyest, ám még így is az ötödét tették ki a 2008-ban "frissnek" számító malware-eknek. "Az, hogy az újonnan megjelenő malware-ek többségét trójai programok teszik ki, általános tendencia, és egy veszélyes helyzetre utal" - kommentálta az adatokat Sándor Zsolt. "A 'kiber-bűnözők' egyre inkább a PC-ken tárolt személyes és pénzügyi adatok megszerzésére törekednek, és ezt egyre újabb és újabb trójaiakkal próbálják elérni.

Az idei év két legaktívabb vírusa adware volt; sokkal aggasztóbb hír azonban, hogy a harmadik legaktívabb az a Bagle .HX féreg, amelyet eleve úgy terveztek, hogy minél több PC-t fertőzzön meg - ez is azt mutatja, hogy sikerrel járt. Az ún. "okostelefonok" (vagyis a Symbian, Windows Mobile, Linux, valamint a speciális operációs rendszerrel működő készülékek, mint például az iPhone) előretörésével egyre inkább számolni kell ezzel a veszéllyel is. A PandaLabs jelentése szerint itt az összes fertőzés 54,48%-át tették ki a trójai programok, amelyek a telefonon tárolt adatokat próbálják összegyűjteni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások