Szerzői jogi tervei miatt bírálják Brüsszelt

Szerzői jogi tervei miatt bírálják Brüsszelt

2008. április 10. 11:45, Csütörtök
Bírálta két európai parlamenti képviselő, az osztrák zöld párti Eva Lichtenberger és Lévai Katalin (MSZP) az Európai Bizottságot (EB) az interneten terjesztett alkotások szerzői jogi szabályozásának tervei miatt.

A két képviselő az uniós ügyekkel foglalkozó, de az EU-tól független, European Voice című hetilap csütörtökön megjelent számában külön-külön cikkben foglalkozott a témával, de mindketten úgy vélték, hogy a belső piaci EB-főigazgatóságon kidolgozás alatt álló tervek a nemzetközi nagyvállalatoknak kedveznek, és nem biztosítanak elegendő védelmet a kicsiny szereplőknek, valamint a kisebbségi kultúrának.

"Sürgős szükség van az online alkotói tartalom piacának reformjára. Ehhez azonban nem kell bonyolultabb szabályozás, sem gyengébb kezű szabályozás" - vélte Lévai Katalin, akinek A szerzői jogok közös, határokon átnyúló kezelése a jogszerű online zeneszolgáltatás terén című jelentését egy éve fogadta el az EP. Már az a dokumentum is kiemelte, hogy a készülő uniós szabályozásnak magas szintű védelmet és egyenlő bánásmódot kell biztosítania a jogosultak, a jogdíjak birtokosai számára. Mindez a kisebb nemzetek művészeinek kedvezne, akiket a javaslat jobban véd, szabadabb választást biztosít számukra, és ezáltal magasabb jogdíjakhoz juthatnak - mutatott rá akkor a képviselő.

Lévai Katalin most kiemelte, hogy a friss piaci fejlemények minden szereplő számára új feltételeket teremtenek: a fogyasztók új tartalmakhoz juthatnak, az érintett cégek és személyek új piaci és szolgáltatási lehetőségeket kaphatnak, az uniós illetékeseknek pedig a szabályozás napra készen tartása jelent kihívást. A szerzői jogok internetes terjesztéssel összefüggő védelmét fogyasztóbarátabbá, más területekre vonatkozó szabályozásokkal jobb összhangot alkotóvá kell tenni, és hatékony kezdeményezések kellenek a "nagyüzemi" kalóztermék-készítés ellen - húzta alá Lévai Katalin.

Utóbbival kapcsolatban a témáról korábban szintén jelentés készített Lichtenberger is úgy vélte, hogy a brüsszeli bizottsági tervek rossz irányba mennek. Úgy vélte, hogy a tervezett intézkedések nem kellően összpontosítanak a nagy méretekben és szervezett formában hamisító bandákra, miközben túl erélyesen lépnének fel a fiatalok magáncélú letöltéseivel szemben. "Az eredmény az lehet, hogy diákok egész osztályait tartóztatják le, miközben a bűnszervezetek szabadon tevékenykedhetnek" - vélte az osztrák képviselő.

Eva Lichtenberger leszögezte, hogy olyan piacról van szó, amelynek nemcsak a gazdasági szerepe fontos, hanem az a képesség is, amelyet a sokszínű, de mégis egységes európaiság hangsúlyozásában és bemutatásában lehet kamatoztatni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások