Hármas szorításban a japán elektronikai cégek

Hármas szorításban a japán elektronikai cégek

2008. április 28. 09:36, Hétfő
A japán elektronikai cégek nehezen boldogulnak a növekvő nyersanyagköltségek, a fő exportpiacuknak számító Egyesült Államok szűkülő fogyasztói kereslete és a dollárral szemben erőssé vált jen miatt megnehezült üzleti körülményekkel. A Sharp., a világ harmadik legnagyobb LCD-tévé-gyártójának üzemi nyeresége 1,5 százalékkal, 183,7 milliárd jenre (1,76 milliárd dollár) csökkent a március 31-én végződött üzleti évében, 9,3 százalékkal növekvő árbevétel mellett. A társaság agresszíven bővíti új generációs LCD-tévék gyártására alkalmas kapacitásait, mert a sorozatnagyság növelésétől némi védelmet remélhet az öldöklő versenyben folyamatosan csökkenő árak ellen.

Az elektronikai termékektől kezdve az atomreaktorokig sok mindennel foglalkozó Toshiba nyeresége 95 százalékkal csökkent az elmúlt negyedévben, de a 2009 márciusában végződő üzleti évben várt 130 milliárd jenes (1,25 milliárd dollár) profit már nem lesz kisebb a 2008-asnál. A cég elvesztette az új generációs dvd-k szabványáért folyó harcot a Sonyval szemben és nem tudta kompenzálni az egyebek mellett a digitális kamerákban használt NAND memóriachipek árának zuhanását. E termék világpiacának második legnagyobb szereplője a Toshiba.

A dél-koreai Samsung Electronics viszont nem panaszkodhat: negyedéves nyeresége 37 százalékkal, 2,19 ezer milliárd vonra (2,2 milliárd dollár) ugrott. A világ legnagyobb memóriachip-, illetve lcd-tévé-gyártója szakértők szerint olyan versenyképességre tett szert ezen a két piacon, amelyet egyik riválisa sem tud felmutatni. A Samsung emellett a világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártója - ez az ágazata 53 százalékos nyereségnövekedést ért el január-márciusban. A cég 33 százalékkal gyártott több zsebtelefont, mint egy évvel korábban, a 46,3 millió készülék annyi, amennyit a karácsonyi szezont is magában foglaló tavalyi negyedik negyedévben értékesítettek.

A világ legnagyobb mobilhálózat-szállítója, a svéd Ericsson AG részvényei 23 százalékkal drágultak, miután az első negyedévben 55 százalékkal zuhanó nettó nyereség mellett a várt csökkenés helyett hosszú idő óta először 4,7 százalékkal növelni tudta árbevételét. Emellett a 4000 fős leépítésnek köszönhető költségcsökkenést is díjazta a piac. A cég alkalmazotti létszáma az elmúlt nyolc év alatt felére, 74 ezerre zsugorodott.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások