Egy évig húzhatja a GeForce 9 sorozat

Egy évig húzhatja a GeForce 9 sorozat

2008. május 30. 23:04, Péntek
Az nVidia vezetése szerint a jelenlegi generáció tagjai még 8-12 hónapig húzhatják a piacon, ezt követően váltják majd le őket végérvényesen az új fejlesztések. A család első számú chipje ezzel 1,5 évet tölt majd aktív szolgálatban.

A cég vezetői még a hét közepén megrendezett JPMorgan Technológiai Konferencián beszéltek a piacon várható trendekről, saját terveikről és termékeik pályafutásáról. Az itt elmondottakból kiderült, hogy házon belül még 8-12 hónapot szánnak a jelenlegi generáció elsődleges tagjának, a G92 kódnevű chipnek, amely 55 nanométeres változatban is legfeljebb 2009 közepéig tarthat ki.

Ez többek között azt is jelenti, hogy a mostani zászlóshajó, a GeForce 9800 GTX 2009 májusáig lesz aktív szereplője a piacnak, ezt követően már az új generáció veszi át a stafétabotot - ez utóbbi a G200 (NV60) kódjelzésű grafikus vezérlőre épül. Ahogy arról már korábban írtunk, a soron következő két legfontosabb fejlesztés a GeForce GTX 280 és GTX 260 lesz, amelyek június közepén mutatkoznak be a nagyközönség előtt. Ezeket kifejezetten a fanatikusoknak készítik, vagyis nem túl valószínű, hogy áruk 500 dollár alatt indul.

A G92 jelenleg a következő kártyák chipjeit adja: GeForce 9600 GSO/8800GS ($119 - $160), 8800 GT 256MB ($159 - $219), 8800 GT 512MB ($199 - $279), 8800 GTS 512MB ($259 - $400), 9800 GTX ($299 - $379) és 9800 GX2 ($499 - $699). Leváltásuk egyben a kétchipes GX2 trónfosztását is jelenti majd, miközben a többiek ára jelentős mértékben csökkenni fog, amit nyilván az AMD sem hagyhat válasz nélkül. Ebben a gyártástechnológiai váltás is szerepet játszhat, hiszen az 55 nanométeres variáns (G92b) elkészítése olcsóbb lesz.

Szakértők szerint nagy kérdés, hogy a GeForce 200 és a Radeon HD 4000 sorozat megérkezésével a mostani generációkat pontosan hova is sorolja majd be a két rivális. Pontos teljesítménybeli adatok híján ezt egyelőre nem lehet megjósolni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások