Turok

A hatásos védekezés kulcsa így ebben a játékban nem a taktika, hanem a pontos célzás és a gyors reflexek. A pici dinókat csupán azért nehéz lelőni, mert nagyon gyorsak és megijednek a lövésektől és gyakran elszaladnak. A nagyobb állatok esetén viszonylag egyszerű a megoldás. Addig kell beléjük ereszteni az ólmot, amíg megfekszenek.

Előfordul, hogy egy-egy példány ránkteszi mancsait, elkap minket, ilyenkor a két iránygomb vagy a két egérgomb segítségével lehet kiszabadulni. Ez legalább látványos, bár 26. alkalommal már elég unalmas. Elkerülni úgy lehet, ha nem adunk esélyt arra, hogy megközelítsenek.


Az igazi probléma, ami egy FPS-t teljesen ki tud nyírni, hogy az ellenségek is örökölték a dínók eszét. A humán ellenfelek sem képesek komolyabb csapatmunkára, képesek egyesével belesétálni a tűzvonalba és agyonlövetni magukat. Ennél egy kosár lepkének is több intelligenciája van. A játék elején még hiheti az ember, hogy csak épp abban a jelenetben meglepettek a katonák, de nem. Később is ugyanolyan buták, mint az első percben. A mozgásuk scriptelve van, maguktól nem is nagyon csinálnak semmit. Befutnak arra a környékre, ahová a teremtő parancsolta őket és onnan lövöldöznek. Száni.

Ahogy említettem, Turok bácsi nem egyedül kényszerül a küldetés teljesítésére, hanem indulás után máris lesz egy társa. Később akadhat még 1-1 újabb segítő, akik néha hátráltatják az akciót. Például ha beleállnak a zárótűzbe, de többnyire nagyon jók tisztogatásra. A megmaradt apródínókkal és a bújkáló lövészekkel nem nagyon kell foglalkozni, többnyire elintézi őket a társ. Mivel totálisan lineáris játékmenetről van szó, ezért még a társ is szinte teljesen be van scriptelve, ami azon túl, hogy nem ad túl sok mozgásteret, azért is baj, mert néha összeomlik a script és a haver meredten bámul maga elé és nem csinál semmit. Sőt úgy is marad, amíg át nem érünk a következő ellenőrző ponton. Ez főleg akkor tud kellemetlen lenni, amikor nagyobbacska lényekkel kell megmérkőzni, amiknek jó szokása hogy nekirohannak az ellenfélnek, ledöntik azt, és ilyenkor pár másodpercig nem tudunk mozogni.

Ez alatt a pár másodperc alatt pedig ha egyedül vagyunk, akkor jó eséllyel búcsúzunk az életnek nevezett létformától. Ha mentettünk a gyorsmentés funkcióval, akkor onnan, ha nem, akkor az utolsó ellenőrző ponttól folytathatjuk a játékot, illetve van időnk kimenni a betöltés alatt egy üdítőre, mert legalább 1 perc mire összerakja magát megint a játék. A játékosnak egyébként nincs életereje, hanem az egyre több sebződés miatt egyre homályosabban látunk, míg a végén vér borítja el a szemünket is és jöhet a load képernyő.


Ugyan sosem tudjuk, hogy pontosan mennyi van még hátra, mert nincs számszerű érték, de legalább nem is kell felvenni béna életerő pakkokat, hanem kicsit behúzódva fedezékbe, pihenve kicsit, visszanyerjük életerőnket. Ez sem sokkal jobb, megoldás, mint az EÜ csomag, de legalább kényelmesebb.

A játék ezer sebből vérzik, de legalább két jó pontot lehet említeni. Az egyik az, hogy egy klasszikus hősről van szó, akit a régi gamerek bizonyára jól ismernek, és jó szívvel nosztalgiáznak kicsit. A készítők is számítottak erre, szóval tettek bele némi emocionális töltetet Turok flashbackjeivel, amik folyton megszakítják a cselekményt és egy-egy pillanatát villantják fel a régi énjének. A másik jóság természetesen a dinoszaurusz téma. Nem nagyon emlékszem igazán jó T-Rex hentelő játékra, itt viszont mindenki kiélheti magát. A speciális kivégzések, a viszonylag szépen kidolgozott állatok okozhatnak örömet bőséggel.


Szomorú viszont, hogy egy idő után unalmassá válnak az ellenfelek, mert ugyan egész változatos modellek egész változatos textúrával kerülnek elő, de mind ugyanúgy viselkednek és ugyanazt csinálják. A fegyverek sem feltétlenül változatosak, bár mindegyik stukkernek van valamilyen alternatív tüzelési módja, amivel fel lehet dobni kicsit a játékot, illetve mókás dolog a dual-wield, amivel az egykezes fegyvereket variálhatjuk szabadon. Bár a játék során szinte végig az alap fegyvereket favorizáltam, az SMG-vel a legkönnyebb haladni, míg a shotgun évek óta a legbénább megvalósítás, amit láttam. Az ősi választott fegyver, az íj viszont érdekes játék, fel lehet díszíteni vele a falakat.