Dél-Korea megbüntette az Intelt

Dél-Korea megbüntette az Intelt

2008. június 6. 00:13, Péntek
Az ország illetékes hatósága úgy találta, hogy az Intel jelentős kedvezményekkel igyekezett rábírni a helyi PC-gyártókat saját termékei kizárólag alkalmazására és a rivális AMD-fejlesztések hanyagolására.

A dél-koreai versenyjogi bizottság döntése szerint a processzorgyártó viszonylag enyhe, 25 millió dolláros kártérítést köteles fizetni, amiért nem teljesen tiszta módszerekkel igyekezett fontos előnyre szert tenni a piacon. Mindezt azért, mert szerintük bebizonyosodott, hogy az Intel túlzott kedvezményeket ajánlott fel jelentős PC-gyártóknak, amennyiben dobják az AMD hasonló fejlesztéseit és kizárólag az ő termékeikre építik majd konfigurációikat.

A megnevezett PC-gyártók között olyan neveket találunk, mint a Samsung, illetve a Trigem Computer. A bizottság vizsgálata arra az eredményre jutott, hogy ezen cégek esetében megtörtént az ajánlattétel, bár arról nem szól a fáma, hogy ezt pontosan kik is fogadták el. Mindenesetre a több mint két évvel ezelőtt indult vizsgálatot most ezzel a döntéssel lezárták, megerősítve az előzetes eredményt, amely tavaly szeptemberben hasonló érveket és megfigyeléseket vonultatott fel. Előfordulhat azonban, hogy nem ez lesz az utolsó szó az ügyben, mivel a cég a friss hírek szerint nem nyugszik bele a számára kedvezőtlen fejleménybe.

Az Intel ugyanis jelezte, hogy nem elégedettek a döntéssel és jelenleg a fellebbezést fontolgatják. Állításuk szerint az illetékesek nem vették teljes mértékben figyelembe az általuk benyújtott bizonyítékokat, illetve azokat nem vizsgálták meg horderejüknek megfelelő módon. Könnyen lehet, hogy megpróbálják majd megfordítani az ítéletet, igaz erre az eddigi tapasztalatok alapján nem sok esélyük van.

Az Intel hasonló vádakkal kénytelen szembenézni Európában, ahol a forgalmazókhoz kötődő viszonyát vizsgálják jó ideje, illetve az Egyesült Államokban, ahol az AMD szintén hasonló vádakat fogalmazott meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások