Független távközléspiaci portál indul júliustól

Független távközléspiaci portál indul júliustól

2008. június 16. 06:45, Hétfő
Július elejétől átfogó információbázis jelenik meg az interneten a teljes hazai mobil-, vezetékes telefon-, televízió-, és internetszolgáltatói kínálatról, a független portál indítását a hazai szolgáltatók támogatják - közölte a Telkopiac.hu portál fejlesztését végző IDS-Team Kft. képviselője.

Nyilas Anita hangsúlyozta, az új honlapon a hazai telekommunikációs szolgáltatásokat minden különösebb szakértelem nélkül, bárhol és bármikor le lehet kérdezni, és meg is lehet majd azonnal, online rendelni. A webáruház árai nem lesznek drágábbak a szolgáltatók árainál, sőt, a tervek szerint a portálnak saját akciói is lesznek. A most fejlesztése végéhez közeledő internetes portálnak éppen az a célja, hogy eligazodást nyújtson a lakossági és a kisvállalati szegmens számára kínált távközlési szolgáltatások között, valamint egyszerűsítse és támogassa a gyors ügyintézést.

A felhasználók nagy része nincs tisztában azzal, hogy lakóhelyén akár több mint tíz szolgáltató ajánlata közül is válogathat, illetve ugyanolyan sávszélességű internetcsomagok havi díjai esetenként több ezer forinttal is eltérhet - mondta Nyilas Anita. Tájékoztatása szerint céljuk, hogy rövid időn belül a teljes hazai távközlési paletta elérhető és megrendelhető legyen az oldalon keresztül, a kezdeményezést a legnagyobb piaci szereplők is örömmel fogadták és támogatják.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások