Online zenei portál az AIDS ellen

Online zenei portál az AIDS ellen

2008. július 1. 14:32, Kedd
A (RED) nevű nonprofit szervezet olyan szolgáltatást akar indítani, amely hozzájárulhat a gyilkos kór leküzdéséhez Afrikában. A (RED)-et a U2 frontembere és énekese, Bono alapította több zenésztársával közösen.

Céljuk az volt, hogy olyan nagy vállalatok termékeit segítsék a világpiacon, amelyek bevételeiből támogathatják az AIDS gyógyítását célzó kutatásokat. A szeptemberben induló programban olyan világhírű előadóművészek vesznek részt, mint Bob Dylan, Elton John, Emmylou Harris, Todtaxi és Elvis Costello. A tervek szerint a felhasználók öt dolláros havidíjért cserébe minden héten három új zeneszámot tölthetnek majd le. A befolyó összeg felét a (RED)-en keresztül automatikusan a Global Fund nevű alapítvány kapja meg, amely évek óta küzd az AIDS ellen Afrikában. A pénz másik felét a projektet támogató zenészek, illetve a kiadóik között osztják szét.

A hetente megjelentetett MP3 formátumú új dalok között megtalálhatók lesznek a U2 szerzeményei, de kisebb előadók videói, dalai is. Ezenkívül lesznek exkluzív cikkek, tudósítások és beszámolók, amelyek segítségével a rajongók bepillantást nyerhetnek a szupersztárok életébe. "Az ötlet lényege, hogy fedezzük fel újra a zenét" - közölte Don MacKinnon, a (RED) tartalmakért felelős vezetője.
A szervezet már kötött egy hasonló megállapodást az Apple-lel és a Motorolával, az együttműködés keretében az Apple egy piros színű exkluzív iPod nano készüléket dobott piacra 2006-ban. Korábban sokan támadták a (RED)-et amiatt, mert nem fordított elég pénzt a befolyó bevételekből az AIDS elleni kutatások támogatására. A szervezet szerint viszont nagyon nehéz olyan cégeket találniuk, amelyek hosszú távon, jelentős összegekkel hajlandók segíteni ezeket az egészségügyi programokat. Mindenesetre a zenészek már számtalan esetben bebizonyították eddig is: rajtuk nem múlik egy jó ügy támogatása.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások