Lengyel adatbiztonsági megabotrány

Lengyel adatbiztonsági megabotrány

2008. július 15. 23:59, Kedd
Személyi adatok minden eddiginél nagyobb tömege került ki a legnagyobb lengyel lakossági bank, a Pekao SA számítógépéből az internetre.

A Dziennik című lap szerint az eset a bank számítógépes biztonsági szakembereinek a hibájából, anélkül hogy hackertámadás történt volna. A bank egy internetes oldalon kínált állást jelentkezőknek, akiknek a megadott címre kellett beküldeniük jelentkezésüket önéletrajzukkal és úgynevezett motivációs levelükkel együtt. (Ebben általában azt kell kifejteni, miért érez a jelentkező ellenállhatatlan vágyat az iránt, hogy pont azon a - számára egyébként még ismeretlen - munkahelyen, a felkínált pozícióban, annak a csapatnak a részeként dolgozzon éjt nappallá téve.)

A hét végén ismeretlen körülmények között ezekből az igencsak személyes, az illető egész életének, pályájának adatait tartalmazó csomagokból több mint 3000 került ki a netre. Arkadiusz Mierzwa, a Pekao szóvivője határozottan állítja, hogy a toborzó oldalt, amit a bank megrendelésére egy külső cég épített fel, hackerek támadták meg, és ők a felelősek a személyes adatok titkosságát súlyosan sértő eseményért. A varsói lap által megkérdezett szakértők azonban cáfolják, hogy betörés történt volna, szerintük egyszerűen hihetetlenül gyenge volt az információk biztosítása. Ennek ellenére a bank feljelentést tesz az ügyészségen a gyanúsított hacker vagy hackerek ellen, és hivatalból már foglalkozik az üggyel a személyi adatok védelmének főhivatala.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások