Mégsem országos adó a Viasat3

Mégsem országos adó a Viasat3

2008. július 23. 17:22, Szerda
Mint ismeretes, a Viasat első fokon pert nyert az ORTT-vel szemben; 2008. április 30-án az elsőfokú bíróság ítéletében hatályon kívül helyezte az ORTT azon határozatát, amellyel a Viasat3-at országos műsorszolgáltatássá nyilvánította.

Az ítéletben a bíróság - a Viasat álláspontját elfogadva - megállapította, hogy a Médiatörvény nem ruházza fel az ORTT-t azzal a hatáskörrel és lehetőséggel, hogy a műsorszolgáltatókat országossá nyilvánítsa és erre tekintettel kötelezettségeket állapítson meg.

Az ORTT időközben fellebbezett az elsőfokú bíróság ítélete ellen, így ismét szükségessé vált, hogy az ítélőtábla ideiglenesen döntsön az eredeti ORTT-határozat végrehajthatóságának kérdésében. A Viasat ismételten kérelmezte tehát a felfüggesztést, figyelemmel arra a tényre, hogy a végrehajtás - azaz a hírműsorgyártási kötelezettség időelőtti kikényszerítése - a Viasat számára helyrehozhatatlan és súlyos károkkal járna.

Az ítélőtábla a Viasat kérelmének helyt adott, és a másodfokú eljárás befejezéséig felfüggesztette az ORTT-határozat végrehajtását. Az ítélőtábla döntése során figyelembe vette az ORTT-határozatot hatályon kívül helyező az elsőfokú ítéletet, továbbá a Sport1 és Filmmúzeum országossá nyilvánításával kapcsolatban született, az ORTT határozatát szintén jogsértőnek nyilvánító döntéseket is. Végzésében egyetértett a Viasattal, és kifejtette, hogy helyrehozhatatlan kárral járna a Viasat számára a hírműsor gyártására vonatkozó kötelezettség végrehajtása a per jogerős elbírálásáig, hiszen a hírműsor szolgáltatása utólag nem korrigálható, annak költségei a Viasat számára nem térülhetnének meg.

A Viasat számára azért is pozitív az ítélőtábla egyetértő döntése, mert amíg korábban ugyanez a bírói fórum nem fogadta el a Viasat álláspontját a végrehajtás felfüggesztésének kérdésében, a cég új, pontosított és az ítélőtábla által hiányolt adatokat, tényeket is tartalmazó kérelme az ítélőtábla eljáró tanácsát is meggyőzte a Viasat álláspontjának helyességéről. Megszűnt tehát az ORTT azon lehetősége, hogy a Viasat3-at az országos televíziókkal szemben támasztott kötelezettségek, így a hírműsor gyártásának elmulasztása miatt szankcionálja.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások