3D mozit nyit az Állatkert

3D mozit nyit az Állatkert

2008. július 24. 10:21, Csütörtök
A Gelka System Ipari Szolgáltató Kft. egyetlen indulóként nyerte meg a Fővárosi Állat- és Növénykert sztereoszkopikus (háromdimenziós) filmek gyártására és vetítésére szóló közbeszerzési eljárását.

Az Állatkert hat évre, összesen 357 millió forint értékben kötött szerződést a nyertes pályázóval, az összeget az inflációnak megfelelően évente módosíthatják. A Gelka System a vetítési szolgáltatás mellett a tervezést, a megfelelő infrastruktúra, a tárgyi és személyi feltételek biztosítását, valamint hét új, hat-nyolc perces háromdimenziós kisfilm gyártását is vállalta. A mozi 2009-ben nyit, és az Állatkert profiljának megfelelően ismeretterjesztő és természetvédelmi témájú filmeket fog vetíteni.

Nem újdonság, hogy mozi lesz az Állatkertben - mondta Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője. A kisszikla épület Barlang mozija ugyanis 1912-től a kilencvenes évek közepéig természet- és gyermekfilmekkel várta a látogatókat. Az internet és különféle multimédiás eszközök elterjedésével aktualitását vesztette, hogy az Állatkert teljes nyitvatartási időben ismeretterjesztő műsorokat játsszon, a Barlang mozit ezért Barlang-teremmé - úgynevezett multifunkciós helyiséggé - alakították, amely filmvetítésen kívül rendezvények tartására is alkalmas. A jövő évre tervezett háromdimenziós mozi azonban olyan különlegesség lesz, amelynek filmjeit nem lehet másodpercek alatt letölteni az internetről.

A Gelka System a nemrég megnyitott nagyszikla-épület termében alakíthatja ki a vetítőtermet. A kft. az 1960-ban létrejött, elektromos berendezések javítását és karbantartását végző Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat számtalan utódjának egyike. (A kilencvenes évek elején egy kudarcba fulladt részvénytársasággá alakítási kísérlet után a Gelka-hálózat egységeit előbb leányvállalatokká, majd 1993-ban különálló korlátolt felelősségű társaságokká alakították.) A Gelka System - Gyarmati István ügyvezető igazgató vezetésével - a lakossági igényeknek megfelelően a javítószolgáltatásról fokozatosan a híradástechnikára és a számítástechnikára helyezte át a hangsúlyt. A cég jegyzett tőkéje hatmillió forint. Fő tevékenysége a szórakoztatóelektronikai cikkek javításán túl többek közt számítógépes eszközök és szoftver-, valamint kommunikációs eszközök kiskereskedelme, számítógép-programozás és it-szaktanácsadás.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások