A TV2 éjszakára pakolja a Hősöket

A TV2 éjszakára pakolja a Hősöket

2008. augusztus 1. 04:27, Péntek
Tavaly az amerikai tévéadókat is megrengető nézettséggel nyitó Hősök itthon is pazarul debütált, hiszen a Lost - Eltűntek óta nem vonzott sorozatpremier annyi nézőt, mint a repkedő és időutazó politikusok, hivatalnokok és ápolókat bemutató széria.

Azonban már a premier után sejteni lehetett, hogy a siker nem lesz túl tartós, hiszen nálunk az efféle szuperhősökre épülő mozifilmek is bukni szoktak. A tévésorozat 2. része, melyet közvetlenül az első után adtak le, máris elveszítette a nézők egynegyedét, hogy aztán a csütörtöki állandó időpontra kerülvén újabb félmillió néző intsen búcsút a sorozatnak.


A TV2 egy gyors huszárvágással orvosolta a problémát és a szerda este 10 órás időpontban már tudott csillogni a Hősök, főleg, hogy rendszeres sikereket aratott az RTL Klub ellen, s éppen ezért is érthetetlen, hogy a csatorna augusztus 6-tól ahelyett, hogy nézett Doktor House-ismétlésekkel vezetné fel a Hősök 2. szezonjának befejező részeit, inkább egy filmet rak be a Hal a tortán után.

Augusztus 6-án így 23.05-től, míg 13-án 23.35-től láthatjuk a Hősök éppen aktuális epizódjait.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások