Van víz a Marson

Van víz a Marson

2008. augusztus 1. 08:04, Péntek
Van víz a Marson - jelentette be csütörtökön az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA, miután a bolygó felszínét kutató Phoenix szondának sikerült tapaszatalati úton megerősítenie a víz marsi jelenlétét.

"Van vizünk" - közölte a NASA által szervezett tájékoztatón William Boynton, az Arizonai egyetem kutatója. A szenzációs bejelentést magyarázva a tudós felidézte, hogy "a vízjég jelenlétére utaló jeleket láttak már a Mars körül keringő Odyssey űrszonda megfigyeléseiben", majd látták az eltűnő jég nyomát a Marson május végén landolt Phoenix önjáró laboratórium egyik mintájáról készült fotókon, de "most sikerült első ízben megérinteni és megízlelni a marsi vizet". A Phoenix a vörös bolygó északi pólusának fagyott talajából vett mintát robotkarjaival. A mintákat ezután felhevítette, s az így keletkező gázokat elemezve vízgőz nyomaira bukkantak.

Mint azt Peter Smith, a Mars-misszió tudományos kutatóinak a vezetője elmondta, korábbi elemzések már kimutatták többféle tápanyag, például nátrium, kálium, magnézium jelenlétét a marsi talajban, vagyis csupa olyan elemét, amely az emberi testben is megtalálható, és amely fontos az élet kialakulásához. "Egyelőre azonban nincs bizonyítékunk szerves szénvegyületek jelenlétére" - mondta. A kutatók most megpróbálják felgöngyölíteni a marsi jég képződésének folyamatát, hogy kiderítsék, volt-e valaha folyékony formában víz a bolygón, lehetővé téve akár kezdetleges létformák - mikroorganizmusok - kialakulását.

A sajtótájékoztatón bejelentették azt is, az eredeti határidőhöz képest öt hónappal - szeptember 30-ig - meghosszabbították a Mars-kutató programot. A hosszabbítás kétmillió dollárral drágítja meg a Phoenix küldetésének eddig 420 millió dollárra rúgó költségét.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások