Alanis Morissette a Szigeten

Alanis Morissette a Szigeten

2008. augusztus 14. 02:26, Csütörtök
A szokásos hatalmas és lelkes tömeg ünnepelte szerda este a Sziget első hivatalos napján a Nagyszínpadon fellépő Alanis Morissette-et.

A csaknem másfél órás, lendületes koncertje során a Flavors of Entanglement című albumának dalai mellett legnagyobb régi slágereit énekelte. Az énekesnő csaknem percre pontosan kezdett, első dalai ütemes, rockos számok voltak. Később szelídebb hangra váltott, de a rockos tempót rendre elővette. A ma már 34 esztendős Alanis néha magyar nyelven is megköszönte az ünneplést. Jó egy óra után elkezdett búcsúzkodni, de még visszatért néhány ráadásdalra. Ezek egyike volt a klasszikus Ironic az 1995-ös lemezéről. A ráadások elhangzása után kialudtak a fények.

Még a koncertje előtt tartott egészen rövid sajtóértekezletén Alanis Morissette az új lemezével kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Elmondta például, hogy sokat köszönhet szerzőtársának és producerének, Guy Sigsworthnak. Arról is beszélt, hogy a Flavors of Entanglement című lemeze különböző hangulatok füzére. Sigsworth Alanis Morissette e rendkívül széles érzelmi skáláját méltatta.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások