18 hónapot kapott az EliteTorrents adminja

18 hónapot kapott az EliteTorrents adminja

2008. szeptember 11. 13:02, Csütörtök
Lezárult a három évvel ezelőtt a hatóságok által megszüntetett torrentportál utolsó adminjának ügye - az ítélet szerint Daniel Dove 18 hónap börtönt és 20 ezer dolláros büntetést kapott, szabadulása után pedig felügyelet vár rá.

A friss hírek szerint az utolsó egykori admin pere is véget ért, a fellebbezés pedig nem járt sikerrel. A 26 éves Daniel Dove volt a csapat egyetlen olyan tagja, aki mindvégig ártatlannak vallotta magát, ez azonban végül nem hozott eredményt és a fiatalember társaihoz hasonlóan komoly büntetést kapott. Ezzel hivatalosan is lezárult a 2005-ös akció eredményeként indult eljárás, amely sikerei ellenére nem tudott komoly hatást gyakorolni a fájlcserélésre.

Emlékezhetünk arra, hogy a 2005-ben a legnépszerűbb trackeroldalak közé tartozó EliteTorrents a Csillagok Háborúja harmadik részének korai megosztása miatt került bajba. A Bevándorlási és Vámhivatal (ICE), illetve az FBI kiberbűnözés elleni részlege már jó ideje lecsapni készült a portálra, ez azonban az utolsó csepp volt a pohárban és nem sokkal a kalózmásolat felkerülése után a D-Elite akció keretében közösen hajtották végre a razziát. Ennek eredményeként a szervereket elkobozták, az adminokat pedig egymás után gyűjtötték be, hogy példát statuáljanak rajtuk.


A többiek esetében ez viszonylag könnyen ment, hiszen egymás után ismerték el bűnösségüket, bízva abban, hogy ez enyhítő körülmény lesz az ítélet meghozatalakor. A legtöbben (22 és 25 év közötti fiatalemberek) néhány hónap börtönt, ezt követően pedig házi őrizetet vagy felügyelet melletti szabadonbocsátást kaptak - a próbaidő néhányuk esetében még mindig tart. Dove 20 ezer dollárt kénytelen kifizetni, 18 hónapot köteles eltölteni börtönben, ezt pedig 3 év felügyelet követi majd. Fő bűne az volt, hogy ő toborozta a legaktívabb feltöltőket, akik eredetileg megosztották a kalózmásolatokat, lehetővé téve azok gyors elterjesztését.

Az akció egyébként végül egyetlen komoly változást eredményezett (az oldal bezárásán kívül), hiszen napjainkban a népszerű torrentoldalak és egyéb portálok már az Egyesült Államok területén kívül találhatók, és kevesen vállalják az USA szigorúsága miatti rizikót.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások