Kérésre ki kell adni az ügyfélszolgálati beszélgetéseket

Kérésre ki kell adni az ügyfélszolgálati beszélgetéseket

2008. szeptember 24. 13:14, Szerda
A Fogyasztóvédelmi törvény nemrégiben életbe lépett módosításai közül, a fogyasztók számára az egyik legfontosabb az ügyfélszolgálatok működését érinti.

A szeptembertől hatályos változás szerint, a fogyasztó és a vállalat által működtetett ügyfélszolgálat közötti teljes kommunikációt rögzíteni kell, a hangfelvételt pedig 5 évig meg kell őrizni, és a fogyasztó kérésére ki kell adni. Ez azért is kiemelten fontos, mert korábban az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülethez (OFE) is számos olyan - elsősorban távközlési szolgáltatókkal kapcsolatos - panasz érkezett, amely arról számolt be, hogy fogyasztókat telefonon kerestek meg új, kedvezményesnek tűnő ajánlattal. S mivel a távközlésben szerződés telefonon is köthető, sokak a telefonbeszélgetés után már új szerződést és az ahhoz kapcsolódó csekket kapták kézhez.

Mostantól azonban mindenkinek lehetősége van, hogy ezeket a beszélgetéseket visszahallgassa, ez pedig számos félreértésnek, illetve visszaélésnek elejét veheti.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások