Intelligens mobil ébresztő a stressz ellen

Intelligens mobil ébresztő a stressz ellen

2008. szeptember 28. 05:59, Vasárnap
A Tamperei Technológiai Egyetem (TUT) kutatói olyan megoldást fejlesztettek ki, amelynek segítségével a mobiltelefonokat az egészséget megóvó ébresztőórává lehet átalakítani.

A HappyWakeUp technológia a mobilok mikrofonjának felhasználásával ügyel a felhasználók alvásfázisaira. Amennyiben a rendszer érzékeli, hogy az illető mozog vagy csak elbóbiskolt, akkor finom jelekkel megpróbálja felébreszteni. A cél az, hogy az ébresztés ne brutális módon, az adott személy alvási fázisból való kiszakításával, hanem minél kevesebb stressz mellett történjen.

"A HappyWakeUP előnye, hogy az embereknek nincs szükségük még egy külön eszközre. A szoftvert ugyanis elméletileg bármely mobiltelefonra fel lehet telepíteni. Egy ébresztés csak annyira veszi igénybe az akkumulátort, mint egy néhány perces telefonbeszélgetés" - hangsúlyozta Väinö Virtanen, a HappyWakeUp-ot kifejlesztő kutatók egyike. "Kiderítettük, hogy a mostani készülékekben beépített mikrofonok nagyon érzékenyek mindenféle zajra, hangokra és képesek az ágyban lévő zörejeket, mozdulatokat is érzékelni" - nyilatkozta Tapani Salmi, a TUT alváskutatója.

A HappyWakeUp az előzetesen beállított ébresztési időt megelőző utolsó 20 percet ellenőrzi. Amennyiben a hangok, a megváltozott légzés és a zajok alapján úgy érzékeli, hogy az illető már felébredt vagy félálomban van, akkor finoman megpróbálja felébreszteni. Ha viszont a felhasználó még mélyen alszik, akkor az előre beállított időpontban történik az ébresztés. "A mélyalvási fázisban jelentkező hagyományos ébresztés túlzottan stresszes az emberek számára. Ezt azonban elkerülhetjük az intelligens vekkerrel. Ez előnyös az egészségre, hiszen a stressz komoly szív- és agyi betegségek kiváltója lehet" - tette hozzá Tapani Salmi.

A HappyWakeUp hátránya, hogy a jelenlegi 1.10-es verzió csupán a Symbian S60 3rd Edition operációs rendszert használó mintegy 30 különböző Nokia-telefonon használható. Virtanen ugyanakkor megerősítette, hogy a más készülékeket és platformokat támogató változat már fejlesztés alatt van. A szoftver egyhetes tesztverziója 2 euróba, egy hosszabb licenc 50 euróba kerül. Lehetőség van ugyanakkor a SIM-kártyák és a mobilok közötti licencátadásra.

A HappyWakeUp-hoz hasonló megoldások már léteznek, a Sleeptracker és az aXbo karórákon alapul, míg az Axon Labs által megalkotott SleepSmart egy fejpánt, amely az elektromos agyi aktivitást az EEG-hez hasonlóan méri.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások