Silent Hill: Homecoming betiltva

Silent Hill: Homecoming betiltva

2008. október 2. 00:08, Csütörtök
Ausztráliában nem sokat szórakoztak a Konami új sikervárományos programjával és már megjelenése előtt feketelistára tették, vagyis betiltották.

A kenguruk földjén egészen érzékeny lelkületű ítészek foglalhatnak helyet, hiszen a nemrégiben bővebben is kifejtett Fallout 3 drogos botránykrónikája után egy újabb sikervárományos produktumra vetették rá magukat a cenzorok. A Konami fejlesztette és Atari terjesztette Silent Hill: Homecoming besorolását ugyanis az OFLC megtagadta, így Ausztráliában nem jelenhet meg a program.



A hivatalos indoklásban a különböző tárgyak, fegyverek által kivitelezhető brutális sérüléseket kifogásolták a cenzorok (csendesen megkérdezem, hogy az eddigi részek miért nem verték ki a biztosítékot?). A fejlesztők természetesen rögtön reagáltak a bejelentésre és egy kisebb csapatot ugrasztottak a Homecomingra. Feladatuk a fent említett kifogásolt elemek számbeli csökkentése valamint a brutális elemek finomítása. A Konaminak nagyon gyorsan kell dolgoznia, hiszen a Silent Hill: Homecoming konzolokon már szeptember végén megjelent, a PC-s verzió még pár napot várat magára.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások