X-Men Origins: Magneto infók

X-Men Origins: Magneto infók

2008. október 9. 14:17, Csütörtök
Miközben szép lassan közeledik az X-Men Origins: Wolverine hivatalos premiere, addig Aaron Sims, a Magnetóról szóló mellékág karakterdizájnere elcsepegtetett pár érdekességet a fémek uráról.

Korábban már mi is beszámoltunk róla, miszerint Wolverine mellett az X-Men-franchise másik alakja, Magneto is megkapja a maga saját "eredetfilmjét". Mivel azonban Farkas kalandját tartotta fontosabbnak a Fox, így napi szinten mindenki arról beszélt, a fémek ura pedig kicsit háttérbe szorult.



Ám a héten az X-Men Origins: Magneto karaktereiért felelős Aaron Sims nyilatkozott a filmről, melyre sajnos még legalább két évet várnunk kell. Először is a sztori az első részben megkezdett történetet veszi fel, vagyis Magnetót a nácik egy táborba zárják, ahol kiderült, mire is képes. A film Magneto fiatal korát mutatja be és természetesen rajta kívül még számtalan más mutáns is felbukkan a sztoriban.

Charles Xavier biztosan ott lesz, hiszen a prof fontos szerepet játszott a fiatal Eric életében. Sims azt is elárulta, hogy a film nagyon sötét tónusú lesz és rengeteg halál és szenvedés lesz benne. Sajnos még elég sokat kell rá várnunk, hiszen Sims először a Zöld Lámpást készíti el, míg a rendezőnek kiszemelt David Goyer A láthatatlan ember, SupeMax és Baltimore, or The Steadfast Tin Soldier and the Vampire című filmeket forgatja le előbb.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások