King's Bounty: The Legend

Ha összegyűlt elég sok tapasztalati pont, akkor következik a szokásos szintlépés, és ilyenkor hősünk osztályától függően különböző típusú rúnakövekkel gazdagodunk. Ezekből három fajta van: a vörös színű Might, a zöld színű Mind és a kék Magic - értelemszerűen a harcos Mightból kap többet, a paplovag Mindból, a varázsló pedig jó sok Magic-et kap a nyakába. A rúnákból fejleszthetjük ezután a képességeinket, melyek szintén Might, Mind és Magic csoportokba vannak sorolva, és amelyek elsősorban a velük azonos nevű rúnákat emésztik fel, ha megtanuljuk őket.

A képességeinken kívül van még néhány jellemző, ami erősen befolyásolja hősünk hatékonyságát a harcban: a manából szokás szerint varázsolunk, a támadás és védekezés tulajdonságok a lényeinket erősítik, a varázserő a varázslataink hatékonyságára van befolyással, míg a leadership az egyszerre irányítható lények maximális számát szabályozza (enélkül elég gyorsan szert tehetnénk egy legyőzhetetlen seregre, mivel pénzből szinte soha nem szenvedünk hiányt).


Eddig csak a tényekről beszéltem, és nem foglaltam állást a játék minőségével kapcsolatban, de már nem tudom tovább kerülgetni. Egyrészt a King's Bounty: The Legend tisztességes iparos munka, jól össze van rakva, és - nagyon fontos - látszik, hogy élvezettel készítették, nem pedig csak ki akarták dobni a piacra minél előbb. Addiktív, hosszú, kihívásokkal teli, szép, tele apró lehetőségekkel (például meg is házasodhatunk, vagy a dühszellemek bevezetése) és még bugokkal sem találkoztam. Mindezek ellenére mégsem voltam elragadtatva tőle, mert sok kisebb-nagyobb hibája van, melyek némelyike felett még szemet lehetne hunyni, de mások már sokkal zavaróbbak.

A legfontosabb gond az, hogy nagyon monoton. Egyszerűen egy idő után nagyon kilóg a lóláb, hogy itt bizony nem teszünk mást, csak bevásárolunk lényekből, kicsit küzdünk, majd amikor megcsappan a sereg, pótoljuk a hiányt és folytatjuk a harcokat. Lényegében 20 óra játék után is teljesen ugyanaz a rutin, mint 20 perc után, csak a lények másképpen néznek ki, és 10-szer akkora sebzések repkednek (amelyekhez 10-szer akkora életerő társul, szóval semmi nem változott). A Heroes of Might and Magic-sorozatban megszokott városépítgetés hiánya teljesen kivonja a csatákon kívüli stratégiai elemeket a játékból: egyáltalán nem kell azon töprengenünk, hogy mire költsük a pénzünket, csak megvesszük az öt legerősebb lényt, aztán addig megyünk előre, míg el nem fogynak.


Hasonló súlyos hiányosság a történet is: a monotonitást elnézhetnénk, ha lenne a háttérben egy sztori, ami érdekes, és ami hajt előre. Ilyen azonban nincs, csak a szokásos fantasy kliséket kapjuk, királyokkal, hercegnőkkel, elfekkel, élőholtakkal, démonokkal. Ráadásul hősünk személyisége is idegesítően ellentmondásos. Ugyanis minden küldetés felvételekor/teljesítésekor kapunk néhány választási lehetőséget párbeszédek formájában, melyek mindig csak az "elfogadom" illetve "most nem" választásokat rejtik hosszú körmondatok közé.

Ezek a körmondatok azonban teljesen logikátlanul néha egy önzetlen szent képét festik, aki csak segíteni akar másoknak, máskor pedig egy önző bűnözőét, aki a kapzsisága mellett még bunkó is (mondanom sem kell, hogy ezek nem egyszerre, alternatívaként jelennek meg, hanem vagy egyik kategóriába tartozik az összes válasz, vagy a másikba). Egy stratégiai játéknál pedig a monotonitás és a történet hiányosságai könnyedén meg tudják ölni a játékélményt, így a King's Bounty ugyan kiváló szórakozás egy darabig, de aztán előbb-utóbb előjönnek a súlyos hiányosságok, és nem biztos, hogy ezt mindenki képes lesz elnézni neki.