PC-alternatívával állt elő a Qualcomm

PC-alternatívával állt elő a Qualcomm

2008. november 16. 04:17, Vasárnap
A Qualcomm egy érdekes elképzeléssel állt elő, amely szerintük betöltheti a hagyományos asztali PC-k és az interneteléréssel rendelkező mobil eszközök közötti űrt - a netbook megoldásokat is lepipálnák a tervvel.

A cég képeket és pontos specifikációt nem, mindössze az általános elképzelést és a célokat árulta el hivatalos közleményében. Ebből megtudhatjuk, hogy egyfajta áthidaló megoldást szerettek volna kidolgozni, amely hordozhatóságával megfelelő kényelmet nyújt a felhasználóknak, funkcionalitásában pedig nem marad el a megszokott színvonaltól, vagyis az asztali számítógépekhez képest sem találunk jelentős eltérést ezen a területen.

A Kayak PC néven emlegetett tervezet a 3G vezetéknélküli technológia széleskörű elterjedésére épít - a mobil eszközök és olykor asztali PC-k által is használt elérések immár szinte mindenhol jelen vannak, a fejlődő régiókban pedig szintén gyorsan terjednek ezek a megoldások. A referencia első helyen említi a Opera böngészőt, amelyen keresztül elérhetjük majd a fontosabb (webkettős) webalkalmazásokat, ezt követi a hagyományos televíziók és számítógépmonitorok csatlakoztatásának lehetősége, a megszokott billentyűzetek és egerek használatának lehetővé tétele, valamint a zenelejátszási funkció, amelyet a 3D-s játékok futtatása egészít ki.

A Kayak PC platform részletes hardveres referenciát, valamint az ajánlott szoftverek listáját tartalmazza. Előbbi a Qualcomm saját Mobile Station Modem (MSM) MSM7xxx-sorozatú chipkészletére épül, amely egyaránt felel az alkalmazások futtatásáért, valamint az internetelérés kezeléséért. Az első ilyen készülékeket a tajvani Inventec gyártja majd le, a kiterjedt tesztelésre pedig Délkelet-Ázsiában kerül sor, mégpedig 2009 első negyedévében, CDMA2000 és WCDMA (UMTS) hálózatokon.

A referencia hamarosan elérhető lesz az érdeklődő gyártók számára, innentől már csak az a kérdés, hogy utóbbiak pontosan milyen eszközökkel állnak majd elő.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások